2011. december elején a megkérdezett választópolgárok 92 százaléka hallott arról, hogy Gyurcsány Ferenc kilépett az MSZP-ből és új pártot alapított Demokratikus Koalíció néven. A Századvég megjegyzi, hogy az ügy ismertsége kiemelkedően magas, ami minden bizonnyal az intenzív média-megjelenéseknek köszönhető.
Mint a november 29. és december 6. között végzett közvélemény-kutatás összefoglalójában olvasható, a teljes népességet vizsgálva – jelentős megosztottság mellett – a relatív többség a kiválást az MSZP számára inkább előnyösnek (35 százalék) tartja. A témát megítélni tudók és véleményt nyilvánítók körében, politikai önbesorolás szerinti bontásban a baloldali szavazók 61 százaléka, a magukat semlegesnek valló, középen állók 57 százaléka tartja az MSZP számára inkább előnyösnek a különválást. A jobboldali szavazók többsége (54 százalék) viszont ellenkezőleg, inkább hátrányosnak véli az MSZP számára a volt miniszterelnök új pártalapítási döntését. Pártszimpátia dimenziójában megfigyelhető, hogy a kormánypártok (54 százalék) és az újonnan megalakult Demokratikus Koalíció (71 százalék) szimpatizánsai vélik inkább a szocialisták számára hátrányosnak a kiválást, míg a témát megítélni tudó MSZP- (71 százalék), LMP- (71 százalék) és Jobbik- (60 százalék) szavazók többsége szerint ez inkább kedvező – olvasható a Századvég közleményében.
A válaszadók mindössze 16 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a 2014-es parlamenti választáson a volt kormányfő pártjára szavaz, az abszolút többség (65 százalék) számára ez elképzelhetetlen. A potenciális DKP szavazóbázist szerkezetében megvizsgálva látható, hogy döntő többségében baloldali szavazók alkotják, ezáltal jelentős megosztottságot idézve elő a baloldali erőtérben. A Századvég hangsúlyozza, hogy a témát a véleménnyel rendelkezők körében, politikai önbesorolás szerinti bontásban vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy a baloldalon állók több mint fele, 52 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette pártra szavaz 2014-ben. A jobboldalon (95 százalék) és középen állók (81 százalék) viszont szinte teljes mértékben elképzelhetetlennek tartják, hogy a Demokratikus koalícióra voksoljanak. Pártszimpátia szerinti bontásban látható, hogy az LMP-szavazók többsége (68 százalék) inkább nem, viszont az MSZP szavazóbázisának több mint a fele (53 százalék) elképzelhetőnek tartja, hogy a DKP-ra szavazzon 2014-ben.