Valami váratlan történt Győrben és Dunaújvárosban

2011 egyértelműen a kormánypártok sikereit hozta a megyei jogú városokban és Budapesten tartott időközi választásokon.

Kovács András
2011. 12. 30. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két esetet leszámítva a kormánypártok sikereivel zárultak az idei időközi önkormányzati választások, amelyeket a fővárosban és a megyei jogú városokban tartottak. Budapesten öt időközi megméretést tartottak, amelyek közül kettő-kettő a XVI. és XIV. kerületben, míg egy az I. kerületben volt. A megyei jogú városok közül Debrecenben, Kaposváron, Dunaújvárosban, Zalaegerszegen, Győrben, Székesfehérváron és Sopronban voksolhattak az állampolgárok.

A fővárosban a hagyományosan inkább jobboldalinak tartott XVI. kerületben és I. kerületben a választás előtt is biztos lehetett a dolgában a kormánypárt, és előzetes várakozásai be is igazolódtak. A Fidesz–KDNP jelöltjei minden esetben 50 százalék fölötti eredményt értek el, míg az ellenzék nem volt képes érdemben javítani a 2010-es eredményén, az LMP esetében pedig visszaesést regisztrálhattunk.

Az LMP a második helyre is befutott

Zuglóban két időközi választásra került sor, és mivel a kerület évtizedekig erős baloldali bázisnak számított, az ellenzéki pártok bíztak benne, hogy ott megszoríthatják a kormánypártokat. Az MSZP többször is megpróbálta elérni, hogy az LMP lépjen vissza, vagy ne indítson jelöltet, de az ökopárt hajthatatlan maradt. A Fidesz mind a két körzetben győzedelmeskedett, de már 50 százalék alatti eredményt ért el. Az LMP az egyik körzetben 17,5, míg a másikban 24,3 százalékot ért el, amivel megelőzte a szocialista pártot is.

Abban az esetben, ha az ellenzéki pártok összefogtak volna, akkor Zuglóban lett volna esélyük a Fidesszel szemben, de kérdés, az LMP szavazói automatikusan szavaztak volna-e a szocialista jelöltre. A fővárosi voksolások másik tanulsága volt, hogy a Jobbik gyakorlatilag semmilyen erősödést nem tudott felmutatni, míg a kormánypártok viszonylag simán hozták ezeket a körzeteket.

Győrben egyesült az ellenzék

A megyei jogú városokban tartott megméretések közül Dunaújvárosban tudott nyerni az MSZP egy egyéni körzetben, míg Győrben független jelölt foglalhatta el a képviselői széket. Az utóbbi eset azért volt érdekes, mivel sem a szocialisták, sem az LMP, sem a Jobbik nem indított jelöltet, és így a kormánypárttal szembeni szavazók fel tudtak sorakozni egy független jelölt mögé, amely a voksok 60 százalékával diadalmaskodott.

A fővárossal szemben a vidéki választásokon a Jobbik már lényegesen jobban szerepelt, így például Zalaegerszegen a második helyet szerezte meg. Érdekesség, hogy Debrecenben az MSZP jelöltje az 5 százalékot sem érte el. A szocialisták számára egyedül egy dunaújvárosi siker jutott, ami a város múltjából adódóan egyáltalán nem volt váratlan. Ezzel szemben már jóval nagyobb meglepetés volt a július 3-i másik „acélvárosi” választás eredménye, ahol a kormánypártok simán győztek az MSZP-vel szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.