Ajjaj: radikális gazdasági letargia Bokrossal és Gyurcsánnyal + Videó

Mit tennének az „Orbán-rezsim” távozása után a Horn-kormány gazdaságpolitikusai? Ez derült ki a Gyurcsány-párt vasárnapi konferenciáján.

A pódium fölé kivetített, Havas Henrik kilencvenes években hordott öltönyeinek színvilágát idéző DK-logó fogadta a betérőket a Vista rendezvényközpont előadótermében vasárnap délelőtt. A Demokratikus Koalíció rendezvénye a „Magyar modell” vagy európai? gazdaságpolitikai konferencia címet kapta egyébként – érezzük az idézőjel iróniáját, ugye? Ha nem, nincs semmi gond, a felszólalók mindegyike gondoskodott erről, és arról is, hogy eszünkbe juttassa a kilencvenes éveket, vagy annak balliberális gazdaságpolitikáját, amely időnként már-már a harmadik utas blairi eszményt idézte. A rendezvény menete ismét tipikusan DK-s volt: az előtérben adománygyűjtés és könyvárusítás zajlott, bent pedig ott parolázott Tarján András, Kerék-Bárczy Szabolcs, Márton László, Vágó István, Wiener György, Bálint gazda és a kerületi DK-prominensek. A megjelentek erősen 60 pluszos átlagéletkorát ezúttal a sajtó munkatársai húzták le, és annyi kremlinológiai változás történt, hogy Gréczy Zsolt ezúttal nem Gyurcsány Ferenccel, hanem előtte érkezett. Az ő közeledtének jelei még mindig a szokásosak persze: elkezd sok ember jelentőségteljes arccal szaladni, villannak a vakuk és feltör a spontán taps, a „húzzunk bele!”, úgy látszik, már nem sikk a progresszió köreiben.

De

Szép jó reggelt mindenkinek, ajjaj, a jobboldaliakat sajnálom – kezdte is mindjárt beszédét a DK-elnök, aki a jobboldalon ülőkre gondolt, de Sas-kabaré-kompatibilis poénját nagy taps fogadta. Megköszönte, hogy a közgazdaságtan „befolyásos, világszerte elismert alakítói” eljöttek, majd helyzetértékelésbe kezdett, ahogy később mindenki a konferencia során. „Egyszerre van gazdasági és politikai válság, ami a hatvanas évek óta nem tapasztalt nemzetközi elszigetelődéssel párosul – mondta, majd gyakorlatilag megismételte újabban rendszerhűtő gondolatait a Facebookról, hogy ugyan „helye van a szenvedélynek, amivel elutasítjuk Orbán rendszerét, de fontos a józanság és a hideg fej is”. És itt meg is érkeztünk a rendezvény legnépszerűbb kifejezéséhez. De. Most kivételesen nem az úgynevezett demokratikus ellenzék összefogást szorgalmazták – bár sokszor felmerült ez a téma is, ez tény. Ez a leggyakrabban és legnyomatékosabban használt két betű remekül illeszkedett az előadók egyrészt/másrészt érvrendszerébe.

Példa: Bajnai Gordon barátját idézte Gyurcsány, hogy a következő kabinet tevékenysége bizony fájdalmas lesz, mert a puszta kormányváltás nem hoz több pénzt, „nem lesz magasabb a nyugdíj”, muszáj most szólni erről a választóknak, nem szabad az eddigi áltatást folytatni, mert ebből már nagyon sok nyomorúság származott. De közölte azt is: egy balközép, centrista párt fejeként úgy gombolná újra a mellényt, hogy szembefordulna azzal a gyakorlattal, ami a jobb módban élőknek kedvez és felmondja a szociális együttműködést. „Vissza kell menni az egymásért viselt szolidaritás világába, szakítani kell az önző, konzervatív politikával” – közölte, majd jöttek az előadók.

Békesitől Bokrosig

A Horn-kormány két pénzügyminiszterével, az őszödi beszéd szereplőivel („Kornaitól Bokrosig, Békesitől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig”) kezdtünk. Békesi mindjárt meg is dicsérte a DK-elnököt, mondván: micsoda fordulat ez ahhoz képest, hogy a Reformszövetség elképzeléseit elutasította miniszterelnökként. Technikailag – folytatta – lehet sajátosan magyar a gazdaságunk, de illeszkedni kell az európai modellhez. Ehhez kell kreativitás is, de nem kalandorság, ami alatt Békesi olyan ki nem próbált módszerekre gondolt, amivel szerinte provokáljuk az uniót. A versenyképesség növelését pedig úgy képzelte el, hogy közben a társadalom többsége megmenekül a mélyszegénységtől, s hozzátette: ez bizony még kapitalizmus, nem pedig zavaros harmadikutas megoldás. Ennek van egy fontos feltétele a szakember szerint: a jelenlegi rezsim által összehozott szabály- és intézményrendszer egyszerű toldozgatása már nem old meg semmit, ezért hatályon kívül kell helyezni a sarkalatos törvényeket és a 2012-ben életbe lépett alaptörvényt.

A romeltakarítás után pedig a következő rezsimnek tiszteletben kell tartania a determinációkat és a gazdasági realitásokat, és még azzal is szembe kell nézni, ami nem rajtunk múlik. A közgazdász szerint a kurucoskodásból csak a baj lesz, ezért minden olyan lépést ki kell takarítani még a kommunikációból is, ami nem tőkevonzó vagy piacbarát. Az állam és a piac viszonyában elképzelhetetlennek nevezte a pécsi vízközművek visszaszerzéséhez hasonló manővereket, vagy a hitelkeretből vásárolt Mol-paketteket, a piac tiszta működésének garantálása mellett az állam pedig szerinte nem alkalmazhat negatív diszkriminációt, csak pozitívat.

Illiberális

Pénzügyminiszterként utódja, Bokros Lajos következett, aki mindjárt kijelentette: nem lépett be a Demokratikus Koalícióba, nem is fog, ő nem holdudvar, nem társutas, nem szputnyik. De amikor a demokrácia veszélyben van, illiberális demokrácia uralkodik, akkor a demokratikus ellenzéknek erkölcsi kötelessége együttműködni (taps) és nem szabad egymás rendezvényeit bojkottálniuk. Az egykori MDF-es miniszterelnök-jelölt ezután arról beszélt, hogy sajnálja, hogy hazánkban felzárkózás helyett lemaradás lesz az osztályrészünk, mert a pártpolitika agyonnyomta a közpolitikát. Majd a kőszívű ember fiának nevezve magát felsorolta, mit tenne az oktatásban, az egészségügyben, az önkormányzati rendszerben, a nyugdíjjal és az adóval.

Megszüntetné a fejkvótát, verseny alapján bezárna felsőoktatási intézményeket, az oktatói fizetések alapvető forrásává tenné a tandíjat, külföldiekkel robbantaná szét az urambátyám világot, majd széles mosollyal bajsza alatt közölte: a S&P-hoz vagy a Moody's-hoz hasonló, külső minősítő intézetetekkel őrködne az oktatás minősége felett. Hasonló világot képzel el az egészségügyben is, a vizitdíj mellett több, versengő magánbiztosítót képzel el, amelyekhez kötelező lenne csatlakozni, de úgy, hogy a mainál magasabb egészségbiztosítási járulékot kelljen ehhez fizetni, mert Bokros szerint a magyar egészségügy nemzetközi összehasonlításban is alulfinanszírozott. A nyugdíjrendszer kapcsán szépen lassan visszavezetné a második pillért, sima adóéket vizionált még, progresszív szja-val, kívánatosnak tartja az ingatlanadót is, ami egy „európai modell”, előnye az, hogy egy megfogható vagyontárgy áll a középpontjában és hogy ezáltal a közteherviselés legjobb módját lehet előállítani. A jelenlegi önkormányzati rendszert pazarlónak tartja egy olyan országban, amely szabad szemmel nem is látható a térképen.

A szakemberként emlegetett politikus elmondta továbbá, hogy a modern gazdaságpolitika 50 százaléka pszichológia, és ennek fényében mint konzervatív liberális közgazdász vette górcső alá az állam és az állampolgár most alakuló viszonyát az MSZP egykori képviselője. „Az alkotmány a törzsi berendezkedés jeleit mutatja, az elporladó demokrácia tekintélyelvűséghez vezet, az oligarchák megfojtják a versenyt, a porladó erkölcs pedig széteső nemzetet eredményez.” Mondta ezt az a közgazdász, aki anno, Cipollaként, almazöld nyakkendőjében fel-alá járva így védte meg a válságba sodródó pénzvilágot: „Az erkölcsi megkülönböztetés fabatkát nem ér. Sokan azt mondják, hogy az a baj, hogy mohó emberek ülnek a bankokban – hát persze, hogy olyanok ülnek, hát milyenek üljenek?”

Szerényen

Szavai után egyre több szempilla maradt lenn, egyre több celeb ment ki. Köllő János előadása pedig annyira letargikusra sikerült, hogy először nem tudtam eldönteni, hogy saját szövegét unja ennyire, vagy csak megrettent mondanivalója súlyától. A magyar foglalkoztatottság alacsony, alig nőtt – kezdte, hozzátéve: ez persze ambiciózus tervekre sarkallja a politikusokat pártállástól függetlenül, ám rámutatott: ahol a vágyott mutatókat elérték, ott olyasmi állt a háttérben – tömeges be- vagy kivándorlás, nyugdíjkorhatár-emelés, a nők munkába állása vagy egy kipukkanó ingatlanbuborék –, ami nálunk szinte megvalósíthatatlan. Ezért Köllő szerint szerényebb terv kell. Hároméves gyes nem tesz jót, de ennek újraszabályozásával makroszinten úgysem lehet sokat zavarni. Megváltoztathatatlan gazdasági determinációként szólt arról, hogy a versenyképesség javítása sem szívja fel azt a képzetlen munkaerőt, amelyet egy olyan szektor – a családi kisvállalkozások – alkalmazhatna, amelyik a szocializmusban kihalt, és ez már nem is lesz másképp.

Soós Károly Attila következett, ő államtitkára volt a Horn-kormánynak. Előadásában rendre Lengyelországhoz hasonlította Magyarországot. Jelezte, nem gondolta, hogy egyszer elszaladnak mellettünk, mert az jóval elmaradottabb gazdaság volt. A jelenlegi kormány érvét a gazdaság rossz helyzetének magyarázására, miszerint az jórészt a valutaeladósodottságnak köszönhető, nem nevezte hülyeségnek, jelezve, hogy ebben nem csak ennek a kabinetnek a keze van benne. Szerinte per pillanat is azért ilyen rossz a helyzetünk, mert 2010. június 4-én Kósa Lajos és Szijjártó Péter elmondta, hogy mi csődben vagyunk, és ezt az elrontott renomét azóta sem sikerült kijavítani. Megjegyezte, hogy nagyobb államadósságunk miatt nagyobb leértékelődésünk kockázata is, ráadásul kiszámíthatatlan a gazdaságpolitikánk. Ezt a lengyelekre nem mondta senki, mondta Soós, azt viszont ő nem osztotta meg a hallgatósággal, hogy ott egyrészt alkotmányba foglalt adósságplafon is van, meg privatizálható családi ezüstje is volt Tuskéknak. Elmondta még azt is, hogy egy ilyen, lengyelhez hasonló, a miénknél sokkal kevésbé nyitott gazdaság egy ilyen pénzügyi zűrzavarban azért jó.

Ádám dicsér, de...

Ádám Zoltán jelezte, hogy ő bizony belépett a DK-ba és előadásában gyakorlatilag felváltva jelezte, mennyire tiszteli az előtte szólókat, majd kritizálta őket. Először Gyurcsányt: tartalmi értelemben nagyon közel vagyunk ugyanis szerinte a diktatúrához, mivel nincs intézményi tényező, ami korlátozná a hatalmát, és akkor már nem is biztos, hogy ragaszkodni kell az alkotmányhoz. Az unortodoxiát pedig nem feltétlenül utasítja el, csak azt a fajtáját, ami éppen most megvalósul. Szerinte majd baloldali-liberális megoldásokban érdemes gondolkodni a mostani „múltba forduló, rendies jellegű, a társadalmi mobilitás csatornáit elfojtó” világban. A kormányt megdicsérte, amiért nem akar ehhez a válságban vergődő euróhoz azonnal csatlakozni. A legkritikusabb pedig annak kapcsán volt, hogy a rendszerváltozás idején „a képzetlenek foglalkoztatása úgy valósult meg, hogy nem figyeltünk arra, mi lesz azzal a kiselejtezett egy-másfél millió emberrel, akit ott hagytunk”. A Magyarországon elterjedt reformstílust sikertelennek tartja, mert annak nyomán nevelni akar a politika; szerinte az ellátórendszer hatékonyságát kell javítanunk, és emiatt nem kell szembekerülni szakmákkal és társadalmi csoportokkal. Ez butaság, mondta, mivel ha nincs társadalmi kormányzás, akkor irracionális lesz a kormányzás. Ehhez szerinte ellenzékben kell megszerezni a hitelt és koalícióban, nem feltétlenül pártokkal, hanem társadalmi aktorokkal. Obama is így csinálta – mondta.

Bauer Tamás zárszavában az elmúlt húsz évet dicsérte. És a sok letargikus, determinizmust emlegető, beletörődő vélemény után közölte: radikális reformokra volt szükség. Ugyan szerinte hamis dilemma a sokkterápia, mivel Bokros szavajárását idézve kijelentette: van egy kritikus tömeg, aminél kevesebbért nem érdemes elvállalni a kormányzást.