Erről a magyar tragédiáról nem szabad elfeledkezni

A nemzeti erőforrás miniszter szerint megdöbbentően kevesen tudnak, és megdöbbentően keveset tudunk a rendszerváltás után több mint húsz évvel a XX. századi történelmünk nagy tragédiájáról, a kitelepítésekről.

Réthelyi Miklós az „Országgyűlési határozat a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről„ című keddi budapesti konferencián rámutatott: hiába dolgozta fel a témát a szakirodalom, készültek filmek, mégis megdöbbentően kevesen tudnak és megdöbbentően keveset tudunk a XX. századi történelmünk e nagy tragédiájáról. Hiába telt el több mint húsz év a rendszerváltás után, hiába állnak rendelkezésre kiállítások a diákoknak, jelennek meg irodalmi értékű szakmunkák, a társadalom nagy részének mindig fehér folt e súlyos örökség, mely közvetlen és késői következményeit is figyelembe véve jóvátehetetlen károkat okozott nemcsak a büntetett családoknak, hanem egész Magyarországnak – fejtette ki.

„Még mindig nem beszéltük ki a témát, hiszen a kádári konszolidáció legnagyobb találmánya, a kollektív amnézia máig hat” – fogalmazott a tárca vezetője a Konrad Adenauer Alapítvány (KAS) és a KDNP „A kommunizmus bűnei„ munkacsoportja által rendezett szimpóziumon. Szerinte amíg történelmünk e sötét részének feltárása meg nem történik, az elhallgatott bűn súlya ránk nehezedik, és rombolja fiatal demokráciánkat.

A kommunizmus a nácizmussal ellentétben nem vállalta nyíltan a terrort, de attól még a félelem állandó fenntartásával a terrort tették a rendszer mozgatójává és fenntartójává – mondta a tárcavezető, kiemelve: a rendszer a gyűlöletre, a bizalmatlanságra és a gyanakvásra épült.

El akarták törölni a múltat

Hozzátette: a kitelepítések legfőbb célja a polgári elit lefejezése volt, és az ötvenes évek kitelepítései egyszerre voltak megelőző és megtorló intézkedések. A múltat végképp eltörölni akaró kommunisták legfőbb célja egyértelműen az ezeréves Magyarország szövetének szétszaggatása volt, felszámolni az arisztokráciát, államosítani a magántulajdont, tönkre tenni a gazdákat, kiűzni otthonukból a polgári elit tagjait. Azt gondolták, ha kihúzzák a legerősebb szálakat, lebomlik a történelmi Magyarország tartószerkezete, a hit, az erkölcs és a hagyomány.

Réthelyi Miklós beszélt arról is, hogy akiket nem tudtak bíróság elé állítani, mert nem találtak rá semmiféle okot, azokat osztályellenségnek kiáltották ki, és ez már elég is volt a deportálásra, a kitelepítésre. Az embertelen rendszernek a kitelepítettek vagyonára is fájt a foga – mutatott rá, kiemelve: még inkább zavarta a hatalmat, hogy ezeknek a földjüktől, vagyonuktól megfosztott embereknek még mindig nagy volt a környezetükre gyakorolt hatása.

Ismeretek nélkül nőnek fel

Eötvös Péter, a munkacsoport vezetője arról beszélt, hogy a magyar lakosság vajmi keveset tud a Rákosi-korszak, a 40-50-es évek nyílt terrorjáról. Hangsúlyozta: ma már úgy nő fel több generáció, hogy újkori történelmünk legelemibb összefüggéseit, tényeit meg sem ismeri.

Bármilyen formában történik is az ártatlanok elhurcolása, az emberiesség elleni bűntett, ami nem évül el – mutatott rá, és egyben szólt arról, hogy a kutatás nehézségeire jellemző, hogy az MSZP „házi archívuma”, a Politikatörténeti Intézet tárolja az 56-os anyagok jelentős részét.

Tovább kell adni a történeteket

Hans Kaiser volt miniszter, a KAS magyarországi irodájának vezetője a történteket a megvalósított embertelenségnek, az egyes emberek méltósága sárba tiprásának nevezte. Ennek nem szabad még egyszer megismétlődnie – mondta, és felszólított mindenkit: újból és újból mondják el ezeket a történeteket, adják tovább, hogy a fiatalok is megismerhessék azokat.

A közigazgatási és nemzeti erőforrás miniszter december végén országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek a kommunista diktatúrában kitelepítettek és az őket befogadók emlékének megörökítése érdekében. Eszerint az Országgyűlés a Rákosi-rendszer által elkövetett tömeges kitelepítések és deportálások 60. évfordulója alkalmából hozna határozatot, kimondva, hogy szükségesnek tartja a méltó megemlékezést a kommunista önkény áldozatairól, és felhívni a figyelmet a totális diktatúrák embertelenségére. Kimondaná, hogy a parlament megemlékezik az 1950-es évek elején jogtalanul, tömegesen deportált és kitelepített családokról, továbbá tisztelettel adózik a vidéki települések azon lakói előtt, akik befogadták a diktatúra által meghurcoltakat és kitelepítetteket. Továbbá az Országgyűlés támogatja és szorgalmazza olyan emlékművek felállítását, megemlékezések szervezését és oktatási anyagok készítését, amelyek a kitelepítések áldozataira, az őket befogadó családokra emlékezik.

Az első és talán az összes közül a legnagyobb tömegű magyarországi népességet érintő kitelepítés 1950. június 22-ről 23-ra virradó éjjel vette kezdetét, amikor a déli határsávból elszállították a vezetés számára „osztályidegennek„ számító embereket. A deportálások célpontja a hortobágyi puszta volt. Ezzel egy időben Budapesten is megindultak a tisztogatások, melyek néhány hónap alatt, 1951 nyarán zajlottak le. A fővárosból kitelepített családokat vidéken, összezsúfolva, kulákok házaiban helyezték el.