Mint arról korábban beszámoltunk, teljességgel megalapozatlannak tartja a Szabadság Kör azokat a nemzetközi és hazai vádakat, amelyek kétségbe vonják a magyarországi véleménynyilvánítás szabadságát, a fékek és egyensúlyok rendszerének hatékony működését, a parlamenti ellenzék jogainak érvényesülését. Írtunk arról is: „Egyre kevesebbet hivatkozik az MSZP fázó gyerekekre. Ezzel szemben gazdasági szakpolitikusuk a nehéz időket élő Európáról értekezik, a DK potentátjával párhuzamosan aggódik az IMF számára oly' kedves jegybanki függetlenségért.”
Gál Kinga és más néppárti képviselők felszólalásukban visszautasították a baloldali képviselők vádjait, s rávilágítottak: üdvözlendő, hogy a tavaly elfogadott 30 sarkalatos törvény közül az Európai Bizottság pusztán három törvénnyel kapcsolatban fogalmazott meg aggályokat. Ez azt bizonyítja, hogy Magyarországon a jogállamiság még sincs akkora veszélyben, mint ahogy azt a baloldal beállítja.
Szájer hisztéria nélküli bánásmódot vár el
Szájer József felszólalásában kijelentette: a szocialisták nyolc évig tartó regnálásának eredményeként romokban heverő ország talpra állítása és megújítása érdekében elengedhetetlen volt az ország jelentős átalakítása. Hozzátette: a Magyarországgal kapcsolatos kérdések megvitatásakor korrekt, tárgyilagos és hisztéria nélküli bánásmódot vár el. Sógor Csaba erdélyi magyar EP-képviselő felszólalásában rávilágított: kettős mércén alapulnak a magyar egyházügyi törvényt ért bírálatok, hiszen Európa számtalan országában az elismert egyházak száma 14 alatt van.
Bár csütörtökön bebizonyosodott: az Európai Bizottság észrevételei a sarkalatos törvényekkel kapcsolatban köszönő viszonyban sincsenek azzal a rágalomcunamival, amellyel az európai és magyar baloldal az egész nemzetközi sajtót telekürtölte, az EP baloldali és liberális frakciói mégis tovább folytatják Magyarország elleni felelőtlen lejárató kampányukat.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!