Lángolt az EU-zászló a Jobbik-tüntetésen + Képek

Rendbontás nélkül véget ért a Jobbik „Tagok legyünk vagy szabadok?” névre keresztelt EU-ellenes tüntetése szombat délután Budapesten.

Tompos Ádám
2012. 01. 14. 14:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Később azt is elmondta, nem az Orbán-kormány mellett tüntetnek, hanem a hazánkért, de azt is meg akarják mutatni, hogy az utca nem Lendvai Ildikóé és Gyurcsány Ferencé. Vona megüzente a szocialistáknak, hogy a legközelebbi tüntetésükön ott lesznek ők is. Szegedi Csanádhoz hasonlóan ő is elmondta, hogy ki kell lépnünk az unióból, de előtte népszavazást kell erről tartanunk. Elmondta továbbá azt is, hogy nem félti a magyar népet, mert mi Attila, Árpád és Szent László vére vagyunk. „Mit szólna Attila vajon, ha Barroso levelet írna neki? Megenné reggelire” – fogalmazott a Jobbik elnöke. Közölte azt is, üzeni az EB elnökének, hogy egyrészt fogja ő még visszasírni Orbán Viktort, másrészt „ha beteszi a lábát Magyarországra, akkor a nagy orrát megtekerjük és karikás ostorral kergetjük ki innen”.

A színpadon Vona Gábor beszéde után elégettek egy uniós zászlót. Ezt követően véget ért a rendezvény, Novák Előd pedig rendőri vegzálás nélküli békés hazautat kívánt a megjelenteknek, az időközben többezresre duzzadt tömeg elhagyta a helyszínt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.