Bajnaiék a mélyszegénységben élők felé fordultak

Átalakítaná a segélyezési rendszert Bajnai alapítványa – írja a Magyar Nemzet.

LM
2012. 03. 23. 4:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet kérdésére, hogy miért most, és nem miniszterelnöksége idején foglalkozott a mélyszegénységben élőkkel, úgy válaszolt: ez a téma miniszterként és kormányfőként is maximálisan foglalkoztatta. Ezt azzal támasztotta alá, hogy 2010 elején – tehát épp a kampány hajrájában – felkérte a Tárki Társadalomkutatási Intézetet, hogy végezzen kutatásokat ezen a területen. – Kormányzásunk idején bár rendkívül fájdalmas intézkedéseket kellett végrehajtani ahhoz, hogy az országot megállítsuk a szakadék szélén, és programunk szerint a társadalom minden csoportjának ki kellett vennie a részét a nehéz intézkedésekből, de létrehoztunk egy olyan szolidaritási alapot, amely a szegényeknek segítséget nyújtott víz-, villany- és gázszámláik kifizetésében – tette hozzá. Bajnai elismerte, ez elsősorban nem állami, hanem magánforrásokból valósult meg.

A közelmúltban derült ki, hogy kemény milliókkal támogatja a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Alapítványt egy Clintonhoz közeli szervezet. Bővebben>>>

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.