Csúszik a debreceni 2-es villamos

Garanciát kapott a debreceni önkormányzat arra, hogy a 2-es villamos pályáját építő konzorcium be tudja fejezni a pálya építését 2012 végére, a remíz építését pedig 2013 tavaszára.

WA
2012. 03. 21. 17:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kósa Lajos tájékoztatása szerint szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ültek a projektet kivitelező Arcadom Zrt, a Keviép Kft, a Tóth-TD Kft., valamint a debreceni önkormányzat vezetői. „A megbeszélés során kiderült, hogy a konzorcium be tudja fejezni vállalt feladatát, de nem az eredeti, 2012. május 31-i határidőre. A felek ezért a szerződés módosítását kezdeményezik. A módosított határidő szerint 2012 decemberének közepéig a pályát, míg 2013. március végéig a járműtároló épületeket valósítják meg a kivitelezők” – olvasható a közleményben.

Az Arcadom Zrt. tájékoztatása szerint a kifizetetlen számlák ügyében tárgyalt és megegyezett alvállalkozóinak többségével a pénzügyi teljesítések időpontjáról. Debrecen önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy a munkában résztvevő alvállalkozók a konzorciumtól megkapják jogos követelésüket – zárul Kósa Lajos közleménye.

Az ügy előzménye, hogy az alvállalkozók levonultak a villamos pálya építési területéről, mert nem kapták meg az elvégzett munka után járó pénzüket a generálkivitelező konzorciumnak a pénzügyi teljesítésért felelős tagjától, az Arcadom Zrt.-től. A DISZ két debreceni önkormányzati képviselője ezért nyílt levélben fordult Demján Sándor üzletemberhez annak érdekében: járjon közben az érdekeltségébe tartozó Arcadomnál a kifizetések teljesítése érdekében.

Demján Sándor ugyancsak nyílt levélben válaszolt, amit eljuttatott az MTI-hez is. Ebben kifejtette: „az elmúlt évek gazdasági és pénzügyi válsága nem kímélte Magyarországot sem. Különösen súlyosan érintette – érinti még most is – az építőipar szereplőit. A válság hatására a bankok rendre kivonulnak a projektek finanszírozásából, egyre nehezebb előteremteni a szükséges pénzügyi forrásokat. Ugyancsak jelentős nehézségeket okoz a körbetartozások magas szintje. A konzorcium döntően az árfolyamváltozások és a kamatköltségek növekedése miatt várhatóan csak veszteséggel tudja teljesíteni a 2-es villamos megvalósítását. A bankok nem nyújtanak finanszírozást esetünkben sem.”

„Az ATK Konzorcium tagjai minden erőfeszítésük ellenére többször csak késedelmesen tudták alvállalkozóik jogos követeléseit kifizetni. A mielőbbi, hatékony megoldás érdekében pénzügyi szolgáltatót vontunk be, és az alvállalkozók érdekében e szolgáltatás költségeiből részt vállalunk. Az Arcadom Zrt.-nek a debreceni projekt kapcsán nem áll fent lejárt szállítói tartozása a saját érdekkörébe tartozó alvállalkozói felé. A beruházás zökkenőmentes kivitelezése érdekében a konzorciumi társak alvállalkozóinak többségével társaságunk lefolytatta az egyeztetéseket, túlnyomó részükkel már megállapodott a fennálló szállítói tartozásokról.”

Demján Sándor megerősítette, hogy társaságuk változatlanul elkötelezett az első osztályú minőségben, a megrendelő és a debreceni polgárok megelégedésére történő teljesítés iránt. „Ennek megfelelően az Arcadom csak olyan munkákat vesz át a konzorcium alvállalkozóitól, partnereitől, amelyek a megrendelő – Debrecen város – érdekeinek megfelelnek, csak a jogos követeléseket egyenlíti ki. A jogos kifizetésekhez szükséges pénzügyi fedezetet biztosítom. Ugyanakkor elvárható lenne, hogy a vis maior helyzet miatt a konzorciumi társak arányosan vegyenek részt a finanszírozásban. A cívisváros és vállalatcsoportom érdekei megegyeznek: minél hamarabb, első osztályú minőségben működő villamosjárat szolgálja Debrecen város lakosságát és szép számú látogatóját” – zárta levelét Demján Sándor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.