A fentiek mellett még egyetlen határozati javaslatról várható zárószavazás, a Ház ebben a nemzetiségek napjává nyilvánítaná december 18-át, arra hivatkozva, hogy az ENSZ korábban ezen a napon fogadta el a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozatát. A hétfői ülésnap végén a kormány fogyasztóvédelmi törvénymódosító javaslatáról kezdődik vita, majd három korábban tárgyalni kezdett előterjesztéséhez szólhatnak hozzá ismét a képviselők.
A keddi ülésnap napirendje mindössze két pontból áll, így elsőként az állambiztonsági múlt feltárásáról tartanak ötórás időkerettel rendelkező vitát, majd a járások kialakításáról szóló általános vita folytatódhat. Az állambiztonsági múltról szóló vitát az LMP-frakció tagjai mellett szinte a teljes szocialista képviselőcsoport, valamint húsz jobbikos politikus és Turi-Kovács Béla személyében egy kormánypárti politikus is támogatta.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!