Egyre több az eltűnt fiatalkorú

Elsősorban a nevelőotthonokban élő fiatalok szökései miatt egy év alatt kétszeresére nőtt az eltűnt fiatalkorúak száma Szekszárd térségében.

NT
2012. 04. 13. 11:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szekszárdi rendőrkapitányság adatai szerint 2010-ben 309, 2011-ben viszont már 600 eljárást indítottak fiatalkorúak eltűnése miatt, ez év áprilisáig pedig 112 fiatalkorú eltűnését jelentették be a rendőrségen – tájékoztatta Buda Bernadett, a kapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-t.

Az esetek 90 százalékában nevelőotthonokból távoznak el gyerekek, fiatalok engedély nélkül vagy engedéllyel, de nem érkeznek vissza időben – tette hozzá. A tapasztalatok szerint a gyerekek az eltűnésük ideje alatt kisebb lopásokat, illetve testi sértéseket követnek el.

Farkas Rita, a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgatója az MTI-nek elmondta: valóban sok gyerek távozik engedély nélkül a gyermekotthonokból, de a tartósan szökésben lévők száma viszonylag alacsony; tavaly tizennégyen voltak tartósan szökésben, a többiek engedély nélkül általában a családokhoz, barátokhoz mentek el – tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy a 14 évesnél fiatalabb, illetve fogyatékos gyerekek eltűnését azonnal be kell jelenteniük a rendőrségen, a 14 évesnél idősebbeket 24 óra elteltével kell köröztetniük. „Egyre súlyosabb személyiségállapotban érkeznek be hozzánk gyerekek, akik normál gyermekotthoni körülmények között, integráltan már nem nevelhetők” – fogalmazott az igazgatóság vezetője.

Farkas Rita kitért arra is, hogy évről évre több esetben kérik a gyermekek speciális, zárt intézetekben történő elhelyezését. A speciális otthonok férőhelyeinek száma ugyanakkor alacsony, és viszonylag hosszú az elhelyezés folyamata, amelyhez az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság szakvéleménye kell. Az igazgató szerint országos probléma, hogy egyre nagyobb igény van speciális intézményekre, amelyek közül minisztériumi fenntartású otthon Kalocsán, Zalaegerszegen, Esztergomban és Budapesten működik.

A Tolna megyei gyermekotthonokból tavaly 17 gyermeket nyilvánítottak speciális szükségletűnek, jelenleg a hat megyei intézményben élő 206 gyermek közül 15-en várnak arra, hogy speciális gyermekotthonban helyezzék el őket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.