A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: ebbe a folyamatba illeszkedik, hogy a jövőben 25 helybeli pályázó gazdálkodhat a Bükki Nemzeti Park azon 2800 hektárnyi területén, amelyet korábban az olasz hátterű Mariano Kft. bérelt a piaci ár töredékéért. Az államtitkár szerint jellemző a korábbi szocialista kormányzásra, hogy meg sem próbálkozott a bérleti díj emelésével. A haszonbérlőváltást az egy éve az ügyben elindított vizsgálat tette lehetővé, amelynek nyomán a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletben semmisnek nyilvánította a Bükki Nemzeti Park és a Mariano Kft. között 1995-ben létrejött földbérleti szerződést.
Ugyanakkor, miközben korábban csupán egy társaság hasznosította a területet, most 25 helybeli gazda között oszlik meg a 44 kijelölt birtoktest. Őket 41 pályázó közül választották ki – jelezte az államtitkár. Mint fogalmazott: mindez az ellenkezőjét bizonyítja annak az ellenzéki vádaskodásnak, miszerint oligarchák és zöldbárók között osztja fel a jelenlegi kormányzat az állami földeket. Budai Gyula végül ünnepnek nevezte a szerződések aláírásának napját, mert „a rendszerváltás óta nem történt olyan Magyarországon, hogy külfölditől vett volna vissza földet a magyar állam”.
Szabó Csaba, az állami földekért felelős miniszteri biztos kifejezte reményét, hogy a bérleti szerződések aláírását követően egy évvel már állatokkal népesül be a terület. Ugyanis a korábbi kormányok csak beszéltek az állattenyésztés fejlesztéséről, de ennek érdekében semmi nem tettek – tette hozzá. Az állattenyésztés fejlesztését, a földek ilyen irányú hasznosítását szolgálja a Nemzeti Földalapról szóló törvény is, amelynek értelmében minden állami földterület, a többi között a Honvédség, a MÁV vagy a vízügy által kezelt területek is a Nemzeti Földalaphoz kerülnek. Mindezek hasznosítását a helyben gazdálkodókra kívánják bízni – mondta Szabó Csaba.
A vidékfejlesztési tárca korábbi közleménye szerint a Bükki Nemzeti Park igazgatósága a döntésnél figyelembe vette a kormány birtokpolitikai irányelveit és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet állami földterületekre kialakított egységes szempontrendszerét. A pályáztatás fő célja a helyi kis- és közepes családi vállalkozások megerősítése volt. A gazdálkodóknak maradéktalanul be kell tartaniuk a természetvédelmi előírásokat, és lakhelyük, illetve székhelyük nem lehet az érintett termőföld 20 kilométeres körzeténél távolabb. Sem az államtól, sem mástól nem tulajdonolhatnak és bérelhetnek 1200 hektárnál nagyobb területet. A szerződések 2019-ig szólnak annak érdekében, hogy a bérletek az agrár-környezetgazdálkodási támogatásokkal (AKG) összhangban legyenek.
A közlemény szerint a Mariano Kft. a piaci ár töredékéért bérelte a területeket a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságától, amelyek után több mint 800 millió forint támogatáshoz jutott. A társaság a terület egy részéért 100 forintot fizetett hektáronként, a nagyobbik részét pedig térítés nélkül használta. Emellett a cég a természetvédelmi kötelezettségeinek sem tett eleget.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.