Gyurcsánynak nem elég a közkegyelem

A Demokratikus Koalíció (DK) négy képviselője szerint jogellenesen tartották fogva őket a rendőrségen december 23-án, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek.

tt
2012. 04. 24. 11:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erről egyikük, Kolber István számolt be kedden sajtótájékoztatón, felidézve, hogy december 23-án több LMP-s képviselő mellett a DK négy politikusát – rajta kívül Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, Molnár Csabát és Vadai Ágnest – is elszállították az Országház előtt tartott LMP-s demonstrációról.

Kolber István azt hangsúlyozta, hogy bár személyi szabadság megsértése miatt állították elő őket, nem követtek el bűncselekményt: a Parlamentbe jutást nem akadályozták. Emlékeztetett arra, hogy panasszal éltek őrizetbe vételük ellen, de panaszukat a rendőrség elutasította.

Azt is kiemelte, hogy parlamenti képviselőket csak tettenérés esetén, szándékos bűncselekmény miatt lehet őrizetbe venni, máskülönben az eljárási cselekmények feltétele a mentelmi jog felfüggesztése, ami ebben az esetben nem történt meg, így mentelmi jogukat megsértették.

A független képviselő úgy értékelte: a kormánytöbbség a fentiek ismeretében önmagának és az eljáró hatóságoknak adott kegyelmet, nem a tüntetés résztvevőinek. Ezt úgy magyarázta, hogy a kormány el akarta kerülni a számos ellenzéki politikus mentelmi jogának felfüggesztésével járó nemzetközi tiltakozást.

Az MTI kérdésére, hogy miért csak négy hónap elteltével tettek feljelentést, Kolber István elmondta: az ügyben a panaszeljárás csak „hosszú időhúzás” után, a közkegyelemről szóló jogszabály elfogadását követően zárult le, ezt várták meg.

Arra a kérdésre, hogy az ügyben eljáró rendőrök felelősségre vonására számít-e, a politikus nemmel válaszolt, és úgy fogalmazott: „nem gondolom, hogy rendőrök követték el a hibát (...), biztos vagyok benne, hogy magasabb szintű politikai döntés született” az őrizetbe vételükről.

A parlament március 5-én elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely közkegyelmet adott mindazoknak, akik ellen büntetőeljárás indult az LMP december 23-i, az Országház épülete körül tartott demonstrációjában való részvételük miatt. Eszerint nem indítható, illetve nem folytatható büntetőeljárás azok ellen, akik a Parlament bejáratainál – az aznapra tervezett szavazások elleni tiltakozásul – leláncolták magukat. Mentesül továbbá a büntetés végrehajtása, valamint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mindenki, aki ellen ezért személyi szabadság megsértése miatt szabtak ki büntetést. A közkegyelem kiterjed a tiltakozó akcióval összefüggésben elkövetett szabálysértésekre is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.