Győrfi Pál sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy a sérülést és a halált karddal okozták, így arról sem beszélt, hogy vágott vagy szúrt sérüléseket szenvedtek a sértettek.
A szóvivő elmondta: a Fejér megyei településre riasztott mentők a helyszínen több sérültet találtak, közülük négy olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A halottak között egy idősebb nő, egy idősebb és egy középkorú férfi, valamint egy fiatalember volt – mondta.
Közlése szerint a helyszínre három mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak. A mentőhelikopter egy életveszélyes sérültet a budapesti Állami Egészségügyi Központba szállított, a másik két sérültet rohamkocsival a székesfehérvári, illetve a dunaújvárosi kórházba vitték. A Hír TV legfrissebb információi szerint az anya az egyik sérült, az elkövető pedig a húszéves fiú.
Ki az elkövető?
Győrfi Pál a Hír TV-nek elmondta a sérültellátás a helyszínen befejeződött, egy autó maradt még a ház előtt, de csak azért, hogy megvárja a helyszínelést. Ez arra utalhat, hogy az elkövető már nincs a házban. A televízió tudósítójának beszámolója szerint ugyanakkor fél 12 körül egy 9-10 autóból álló konvoj érkezett a helyszínre, majd a terrorelhárítók bementek a házba, és a rendőrök is eltűntek az utcáról, délben pedig újabb kommandósok érkeztek. A terület fölött egy rendőrségi helikopter is köröz. Továbbra sem lehet tudni, hogy családon belüli erőszak vagy esetleg külső tettes volt az elkövető. Könnyen lehet, hogy van még valaki az épületben. Hivatalos tájékoztatása azonban továbbra sincs, így a kardos támadást sem erősítette meg még senki.
A Hír TV tudósítójának információi szerint a település szélén épült új lakások miatt törhetett ki vita.
Hideg Edit, az egyik szomszéd a helyszínen tartózkodó újságíróknak azt mondta, a kora délelőtti órákban egy vérző fejű ember saját lábán kijött a portáról és segítséget kért egy másik szomszédjától. Hideg Edit elmondta: veszekedést nem hallott, mert a ház messze van a többitől, a telken beljebb áll. Hozzátette: tudomása szerint öten laktak a házban, a lakók zárkózottak voltak, nem tartották a kapcsolatot a község lakosaival.
A távirati iroda tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a Hegyalja utca mindkét végén le van zárva, a többszintes családi házat nem lehet megközelíteni. A helyszínen két mentőautót látni, 15-20 rendőr van az utcában. A településre érkezett több tévétársaság stábja, valamint fotósok, újságírók.
„Átlagos família”
Kulcs község polgármesterének feltételezései sincsenek arról, milyen okok vezethettek a településen pénteken történt gyilkossághoz; a helyszínre érkezett független polgármester, Kiss Csaba az MTI-nek azt mondta, hogy a tragédia által érintett család „átlagos” família. A község vezetőjének beszámolója szerint azt látta, hogy a helyszínről két embert vittek el a mentők, de azt nem tudja, felnőttekről vagy gyerekekről van-e szó.
Hajdu János, a TEK főigazgatója korábban az MTI-nek elmondta, hogy a terrorelhárítók mindenben együttműködnek a rendőrséggel, és folyamatosan gyűjtik az információkat. Az MTI úgy tudta, a TEK azért vonult a helyszínre, mert a támadó néhány embert még fogva tartott a családi házban, ahol a gyilkosság történt.