A legfontosabb, hogy ma az európai világ nem a gyors ütemű fejlődésről szól. Sok nehéz év áll a hátunk mögött, az országot kifosztották, az emberekről több bőrt lehúztak, borzalmas dolgok, súlyos hibák történtek a korábbi időszakban, így most mindenki várja, hogy valami gyorsan történjen. Azonban látni kell, hogy az egész európai gazdaság a túlélésért küzd, az is egy óriási eredmény, ha azon országok közé tartozunk, akik nem zuhannak recesszióba, hanem valamilyen növekedést fel tudnak mutatni – mondta a kormányfő, majd hozzátette: tavaly az egész világot megleptük az 1,7 százalékos növekedéssel, ami magasabb volt az uniós átlagnál. Az idén el kell kerülni, hogy recesszióba süllyedjünk, és a következő évben kell megindulni a növekedési pályán – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Nem hitel és pénz kell
A mi érdekünk az, hogy minél hamarabb megkezdődjenek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, minél gyorsabban haladjunk előre, minél hamarabb lezárjuk, s minél hamarabb legyen egy biztonsági háló a magyar pénzügyek mögött – jelentette ki a kormányfő.
Ha az európai gazdaság helyzete rosszabbodik – és erre komoly esély van -, nem ránthatja magával Magyarországot. Nekünk nem hitel kell és nem pénz, hanem biztonsági háló – mondta, hozzátéve: mi ezt akarjuk, a másik oldal álláspontja ebben a pillanatban még tisztázatlan.
Az EU-források egy részének esetleges felfüggesztését firtató kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt mondta: szeretne mindenkit meggyőzni, hogy „az EU-ból érkező pénz a mi pénzünk, azt nem ajándékba kapjuk, az nem jutalom”. Emlékeztetett rá: azzal, hogy beléptünk az EU-ba vámbevételeink egy jelentős részéről le kellett mondanunk, másfelől a magyar gazdaságot úgy alakítottuk át, hogy a külföldi tőkének is adtunk beruházási lehetőséget, piacot szereztek és profitot is termelnek. „Ezért én mindig úgy fogtam fel az EU-ból érkező pénzeket, hogy az a mi pénzünk, csak Brüsszel közbeiktatásával érkezik meg Magyarországra” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: „közel vagyunk ahhoz, hogy megállapodjunk (...), azt tudom mondani, hogy egyetlen forint elvesztésébe sem törődünk bele, minden forintot meg fogunk szerezni, ami a miénk és ezért jár”.
A kormányfő az esetleges kormányátalakítással kapcsolatos hírek kapcsán közölte: a kormányátalakítás nem kerülhető el, de nem kampányszerű lesz. Gondolkodik azon, hogyan lehetne a munkát jobban végezni. Mint mondta: van olyan miniszter, aki két évre vállalta a munkát, de olyan is, aki csak egy évre, de sikerült meggyőzni, hogy maradjon.
Orbán: Borzalmas dolgok történtek
Európa, gazdasági helyzet, adópolitika, magyar sikerek – Orbán Viktor a Debreceni Televíziónak adott interjút.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!