Orbán: Ebben rejlik a titok + Videó + Képek

Magyar sikertörténetnek nevezte a miniszterelnök a Richter Gedeon vállalat történetét a gyógyszeripari cég új biotechnológiai üzemének csütörtöki felavatásán Debrecenben.

NT
2012. 04. 19. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 25 milliárd forintos beruházással épült debreceni biotechnológiai üzemben először emlőssejtek felhasználásával klinikai vizsgálathoz szükséges mintákat, majd 2014-től humán betegségek kezelésére szolgáló, biológiai módszerekkel előállított gyógyszereket, rákellenes és krónikus gyulladások elleni fehérjéket és antitesteket gyártanak.

Debrecen mint fellegvár

Bogsch Erik vezérigazgató az avatáson elmondta, hogy a 2008-ban kezdődött zöldmezős beruházás összességében mintegy 25 milliárd forintba került és 120 új munkahelyet teremt.

A magyar tulajdonban lévő, ötezer dolgozót foglalkoztató gyógyszeripari cég árbevétele tavaly először haladta meg az egymilliárd eurót – ismertette a vezérigazgató.

Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere elmondta: a város 1998-ban célul tűzte ki, hogy „Debrecen legyen a magyar magas hozzáadott értékű ipar és szolgáltatás fellegvára”. A Richter beruházása ilyen – tette hozzá a polgármester.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.