Beszédében a miniszterelnök érintette az új, európai uniós normáknak megfelelő tyúkketrecek ügyét is, amelyről – szavai szerint kissé sarkítva a kérdést – azt mondta: az EU „olyasmivel foglalkozik, amivel nem kellene. Amivel meg kellene, azzal meg nem foglalkozik. Amivel meg kellene, és foglalkozik, azzal meg rosszul foglakozik.” Nem attól lesz versenyképes az európai gazdaság, ha Brüsszelből meg akarják mondani, milyen méretű tyúkketrecben kell tartani az állatokat – fejtette ki véleményét.
Orbán Viktor végül arról biztosította a vállalatvezetőket, hogy a kormány a magyar mezőgazdaságban és az ahhoz kapcsolódó élelmiszeriparban minden kapacitásnövelő és minőségjavító beruházást – különösen, ha magyar tulajdonosokról van szó – a jövőben is támogatni fog.
1,5 milliárd beruházásra
Az üzemben 24 óra alatt 200 tonna lágybúza, vagy 150 tonna durumbúza őrölhető majd. Az új malom megépítésével a cég durumlisztből is önellátó lesz, ezt eddig külföldről szerezték be. A tojáshoz és a lágybúzához hasonlóan a durumbúza-vertikum is teljessé válik, így a Gyermelyi Zrt. termékei teljes egészében magyar alapanyagokból készülhetnek – ismertette Tóth Béla, az igazgatóság elnöke az alapkőletétel előtt. Gyermelyen 1989-ben indult el az első malom, amely teljes egészében ellátja a tésztagyárat. Az utolsó bővítés 2001-ben történt. A malom a tésztagyártás mellett sütőipari partnereket is kiszolgál, kibocsátása a tavalyi évben elérte a 100 000 tonnát, kapacitása tovább nem növelhető – indokolta a bővítést az igazgatóság elnöke.
Tóth Béla elmondta, az új malom építészeti és statikai terveit ugyanazok a szakemberek készítették, akik 25 évvel ezelőtt az első malomét. Az alkalmazott technológia üzembiztos, higiénikus, az őrlést számítógép felügyeli, a hatékony légtisztító berendezéseknek köszönhetően a malom környezetterhelése minimális. A társaság az idén az új malom építése mellett még közel 1,5 milliárd forintot fordít beruházásokra. Pályázati forrást is felhasználva, az uniós állatvédelmi előírásoknak is megfelelő, 120 000 tyúkférőhelyes tojófarmot hoznak létre. Megépül egy új csomagolóanyag-raktár, valamint egy tojásválogató is – tette hozzá az igazgatóság elnöke.
Orbán: Így lehet jobb az életünk + Videó + Képriport
A miniszterelnök szerint a Gyermelyi Zrt. malomberuházása és a hozzá hasonló fejlesztések megfordíthatják a magyar élelmiszeripar sorsát.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!