Áprilisban hét időközi önkormányzati választást tartottak országszerte, ebből egyet Budapesten, egyet Miskolcon. Ez a kettő azért számított érdekesnek, mert megtudhattuk, hogyan állnak a parlamenti pártok egy jobboldali és egy korábbi baloldali fellegvárban. Polgármestert öt településen – Szőc, Répceszentgyörgy, Erdősmecske, Sajószöged és Szob –, képviselőt a II. kerületben és Miskolcon választottak.
Összesen 18 525 fő fejezhette ki a véleményét az urnáknál, közülük 6850 állampolgár ment el voksolni, ami 36,98 százalékos aránynak felelt meg. Fontos megjegyezni, hogy a korábbi hónapokkal szembeni alacsony részvétel a nagyvárosokban tartott választások miatt alakult ki, mivel a falvakkal szemben a 10 ezer főnél népesebb településeken általában mindig kevesen mennek el. Az áprilisi megjelenése arányok 81,23 és 26,3 százalék között szóródtak, utóbbi negatív adat a fővároshoz köthető.
Fidesz-fölény Pesthidegkúton
A nagyvárosokban tartott választásokat leszámítva ismételten a független jelöltek könyvelhettek el győzelmeket, amit az idei év során állandó jelenségként regisztrálhattunk. Érdemes azt is megjegyezni, hogy Szobon már március végén tartottak időközi választást, de kampánycsendsértés miatt meg kellett ismételni a szavazást, melyen újból a korábbi győztes végzett az első helyen. A sajószögedi polgármester-választás azért számított érdekesnek, mivel egy jobbikos jelölt is ringbe szállt, de csupán hat százalékot ért el.
Az ország közvéleménye és politikai elitje is a II. kerületi és a miskolci időközi választásra figyelt. Pesthidegkúton megvalósult a baloldali pártok összefogása, mivel egyikük sem indított önálló jelöltet, hanem egy helyi hentes, egyébként német kisebbségi önkormányzati képviselő mögé sorakoztak föl. A balliberálisoknak csalódniuk kellett, mivel a Fidesz–KDNP jelöltje a 2010-es szavazati arányoknak megfelelő eredménnyel végzett az első helyen, míg a „nagy összefogás” csak 32 százalékot tudott hozni. A Jobbik sem örülhetett, mivel csak egy százalékot javított az országos voksolás óta.
Reménykedtek, majd belső háború
A borsodi megyeszékhelyen a szocialisták visszavágásra készültek, mivel szerették volna legalább azt felmutatni, hogy a korábbi fellegvárukban képesek egy körzetet megnyerni. A Jobbik is nagyon reménykedett egy jó eredményben, amivel váltópárti státusukat szerették volna bizonyítani. Végül mindegyiküknek csalódniuk kellett, bár egy dunaújvárosi időközit leszámítva az MSZP már nagyon rég volt ilyen közel a Fideszhez, mivel csak egy százalékkal maradtak le. A szélsőjobboldali párt a szocialistáktól messze lemaradva csak 15,5 százalékot ért el, majd kitört a háború a megyei szervezeten belül. Az LMP még az MDF-utód JESZ-t sem tudta megelőzni, és éppen csak elérte a kétszázalékos arányt.
Áprilisban folytatódott a korábbi trend a kis településeken a független jelöltek egyeduralmával, míg a nagyvárosokban továbbra is a Fidesz–KDNP számít a legerősebb pártnak, bár a baloldali fellegvárban már jelentősen megerősödött az MSZP. A választói aktivitás ismételten a falvakban és a kisebb városokban volt viszonylag magas, míg a nagyvárosok esetén már évtizedes „hagyományról” beszélhetünk ezen a téren.
