Magyarország a gyógyulás útján jár, immár második éve. 2010 után szakítottunk azzal a rossz szokással, hogy tönkretegyük polgárainkat – fogalmazott az Országos Onkológiai Intézet új sebészeti tömbjének megnyitóján Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter kitért rá, Magyarország megtette az első lépéseket a gyógyulás felé, ami sok jelből kiolvasható. „Az ország, a nemzet nevében köszönjük, hogy sikerült felépíteni ezt a tömböt.”
Megoperálták az államháztartást is
A tárcavezető rögzítette: a kormányzás szintjén is megindult a gyógyulás, hiszen „szakítottunk az eladósodás betegségével is, mely egy igazi önpusztító betegség. Szakítottunk a betegeskedő államháztartással is, megoperáltuk, átalakítottuk azt. Megindultunk azon az úton is, hogy munkát, ezzel értelmet adjunk sok ember életének. A munkaközpontú társadalom, az ezen az úton járó ember örömmel élhet, a boldogság pedig minden betegséget meggyógyít” – jelentette ki a miniszter. Matolcsy György világszínvonalúnak nevezte az onkológiai intézetben folyó munkát, és példaként állította mindenki elé. „Arra biztatom magunkat, hogy öles léptekkel induljunk meg a gyógyulás útján” – zárta a tárcavezető.
Szócska Miklós személyes vonatkozással kezdett, hiszen korábban ő rakta le az intézet alapkövét. Miután elődei átlagosan 20 hónapot ültek az ő székében, hálás volt azért, hogy az átadáskor is jelen lehetett. Ezzel kapcsolatban Kásler Miklós megjegyezte, Szócska a tizenötödik államtitkár, akit „szolgál”.
Gyógyítható a betegség
„Fontos megemlékezni a daganatos betegségek népbetegség mivoltáról. Az életmóddal kapcsolatos szokások átalakításával, a prevenció segítségével megállítható, gyógyítható ez a betegség is” – fejtette ki az egészségügyért felelős államtitkár. Kiemelte a népegészségügyi mozgósítás alapköveit, melyek között ott található a nem dohányzók védelmében hozott törvény. Ennek köszönhetően 89 százalékkal csökkent a szállópor-koncentráció. Ugyanilyen a szervezett szűrések ellenőrizhetősége tajkártya alapján, vagy a 300 védőnővel való személyes konzultáció, melyet eredményesnek nevezett az államtitkár.
Azt, hogy az épületet átadták, több dolognak köszönhető, vélte Szócska: a megálmodó mellett a tervezőn és a kivitelezőn túl az egészségügyi szervezetnek is. Elmondta, hónapokon belül a regionális kórházak szervezetfejlesztése is megkezdődhet pályázatok útján. A rendszer komoly adósságának nevezte a a béremelést, de hozzátette, az erről szóló jogszabályelemeket tartalmazó salátatörvényről a jövő héten szavaznak a parlamentben.
– A GDP növekedéséhez is hozzájárul, hogy milyen munka folyik ebben az épületben. Az onkológiai infrastruktúra beszerzése, fenntartása ugyanis más országokban is komoly kihívást jelent. Fontos feladat a célzott finanszírozás, melynek köszönhetően hosszú távú befektetéssé válhat a szervezett onkológiai ellátórendszer – húzta alá az államtitkár.
Szolgáltatás helyett gyógyítás
„Megható érzés átadni ezt az épületet, melynek jogelődje az elmegyógyintézet volt” – tért ki a múltra dr. Kásler Miklós. Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgatója megjegyezte, betegek tízezreinek félelmeit, reményét lehet érezni, mely ebben az épületben koncentrálódik. – Célunk, hogy az innen kikerülők teljes életet élhessenek. Éppen ezért nem egészségügyi szolgáltatásban gondolkozunk, hanem gyógyítunk – fűzte hozzá.
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
