Az előítéletek leépíthetők, több gyerek kerülhet a családba

A nyitó rendezvényen sok százan érdeklődtek a nevelőszülői hivatás és a családba fogadás lehetősége iránt.

TK
2012. 06. 27. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló féléves program célja, hogy a család nélkül, állami gondoskodásban élő gyermekek és fiatalok világát közelebb vigye a családokhoz és az egyedülállókhoz, csökkentve ezzel a tájékozatlanságból származó előítéleteket. A rendezvény sorozat küldetése, hogy elősegítse a gyermekek családba kerülését.

A nyitó rendezvényen sok százan érdeklődtek a nevelőszülői hivatás és a családba fogadás lehetősége iránt. A rendezvény bizonyítja, hogy az állami gondoskodásban élő gyermekekkel szembeni rossz beidegződések, előítéletek megváltoztathatók. A gyermekek családba kerülését sok esetben az akadályozza, hogy az örökbefogadók többsége kizárólag három éven aluli, egészséges gyermeket kíván örökbe fogadni. A rendezvény hatására több száz család érdeklődött már, akik nevelőszülők kívánnak lenni, vagy szeretnének örökbe fogadni; és mind nagyobb az érdeklődés a nagyobb gyermekek és fiatalok iránt – tájékoztat a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az Ágota Alapítvány.

Fontos, hogy az emberek személyes benyomások alapján tájékozódhassanak, ismerhessék meg a gyermekeket, láttatnunk kell, hogy a családjukból kiemelt csemeték is ugyanolyanok, mint bármely, a rendezvényünkön is megjelent szülő, vagy nagyszülő gyermeke, és unokája. Ugyanolyan örömeik, problémáik, hétköznapjaik vannak. Az egyetlen, amiben eltérnek egymástól, hogy számukra nem adatott meg a család. Olyan emberpalánták, akikben érdemes hinni, bízni. Az előítéletek csak úgy tompulhatnak, ha sikerül ráébreszteni a társadalmat arra, hogy ők ugyanúgy elfogadhatóak, mint bárki más. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok, akik szeretnének örökbe fogadni, a személyes élmény hatására nyitottá válnak.Ez az integrációs nap is azt bizonyítja, hogy az előítéletek igenis leépíthetők – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.