A szakszervezeteket is megkérdezte az IMF/EU-delegáció

Hat magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetőivel tárgyalt az IMF/EU-delegáció szerdán – tájékoztatott Borsik János.

PR
2012. 07. 25. 17:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap delegációja szeptemberben tér vissza Magyarországra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten. A kormányfő közölte: azt várják, hogy az IMF és az EU közös delegációja adjon át a kormánynak egy „helyzetösszesítést”, abban jelölje meg azokat a pontokat, amelyekben szerintük változtatni kell a gazdaságpolitikán, nevezzék meg az IMF-hitelhez szükséges előfeltételeiket, és mondják el a véleményüket a 2013-as büdzsé szerintük módosítandó pontjairól.

Már a héten összeállíthatja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket az IMF – értesült korábban kormányzati forrásokból az MTI. A július 17-én érkezett delegáció többek között tárgyalást folytatott a kormánnyal és Tarlós Istvánnal. Az IMF landolására hazánk kockázati megítélése rohamosan javulni kezdett. A szocialisták mindezalatt „tízmilliárdos károkat okozó” megállapodásellenes kampányba kezdtek.

Borsik János elmondta: a több mint egyórás megbeszélésen a Magyarországi Szakszervezetek Országos Szövetségét, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumát (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést (ÉSZT) és az Autonómokat az elnökök, míg a Liga Szakszervezeteket és a Munkástanácsok Országos Szövetségét vezető tisztségviselők képviselték.

A tárgyalás az IMF/EU-delegáció kezdeményezésére jött létre, de a megállapodás szerint a megbeszélésről részleteket egyik fél sem közöl – jelezte az Autonómok elnöke. Borsik János hozzátette: a megbeszélés tárgyilagos volt.

Az ÉSZT, az MSZOSZ és a SZEF által az MTI-hez eljuttatott közös közlemény megállapítja: „Fontosnak tartjuk, hogy a tárgyalásokat előkészítő konzultáció sorában a tárgyalódelegációt érdekelte a magyar szakszervezetek véleménye is. Sajnáljuk ugyanakkor, hogy a magyar kormány nem ugyanígy gondolkodik és cselekszik.”

A Liga Szakszervezetek az MTI-hez eljuttatott közleményben rögzítette: az IMF képviselői kíváncsiak voltak arra, hogy a szakszervezetek miben látják a magyar gazdaság problémáinak gyökerét. A szakszervezetek részéről elsősorban a foglalkoztatásról esett szó – írták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.