A 30 év alatti magyar fiatalok 20 százaléka csomagolna, és külföldre vándorolna. A Tárki és Sík Endre kutató számaira támaszkodó mondat sokkolóan hathat és remek politikai muníciót lehet belőle gyúrni – meg is tette már a Jobbik, az MSZP, de még a Milla prominense is –, ám a helyzet árnyaltabb ennél. Ugyanis nem pár hónapos jelenségről beszélünk, hanem egy hosszú folyamatról, amely ráadásul nem is korlátozódik Magyarországra.
Kulcs a rendszerváltozás
Gödri Irén, a KSH tudományos főmunkatársa is hangsúlyozta korábban ezt: a magyar kivándorlókról kevés az információ, hiszen a rendszerváltozással elhárultak a kivándorlás elöli akadályok, a folyamat viszont ellenőrizhetetlenné vált. Ráadásul elmondása szerint az országot hosszabb időre vagy véglegesen elhagyók általában nem jelentik be távozásukat, így nemzetközi vándorlásuk pontos számbavétele máig megoldatlan feladat. Becslések persze vannak: az Eurostat 2011-es adatai szerint mintegy kétszázezer magyar állampolgár lakik más EU-országokban, és számuk tavaly 22 ezerrel nőtt.
A rendszerváltozás mindenesetre valóban fontos kulcsszó, hiszen a térségben a kilencvenes évek elején szinte egyszerre esett össze Lengyelországtól Jugoszláviáig a Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtási Tanács (KGST) kereteiben működő, gyakorlatilag szovjet exportra épülő kelet-közép-európai ipar. Így amíg a multinacionális vállalatok nem tettek szert hazai, csehországi, romániai stb. telephelyre, addig a térség munkavállalói megindultak Nyugat felé a jobb megélhetés érdekében. Ennek eredményeként a német építkezéseken rengeteg lengyel segédmunkás, a spanyolországi szüreteken számos román bedolgozó jelent meg. De nekünk magyaroknak is lehetnek hasonló emlékeink: Kovács Koko István németországi meccsein rendre magyar húsipari dolgozók dörögték a bokszolónak: üsd ki, üsd ki!
Figyel a nyugati nagypolitika is
A kétezres évekre az is éreztetni kezdte a hatását – a szabad európai munkavállalás lehetősége erre a hullámra csak rásegített –, hogy immár nem az orosz, hanem az angol és a német volt a kötelező nyelv a posztkommunista blokk iskoláiban. A 2004-es uniós csatlakozás kapcsán pedig nem hagyhatjuk ki a képletből, hogy Németország ekkor még többéves munkavállalói moratóriumot vezetett be. Így például a magyar, lengyel és cseh fiatalok első számú célpontja Nagy-Britannia lett. Ennek a a tendenciának a jelei nemcsak ott mutatkoznak meg, hogy magyar zenekarok „hazai pályán” lépnek fel Londonban a magyarok által szervezett bulin, hanem ott is, hogy a nyugat-európai nagypolitika is felfigyelt a térségből áradó munkavállalókra. Legutóbb például a nagy-britanniai Munkáspárt vezetője, Ed Miliband jelentette ki: elhibázottnak tartja, hogy 2004-ben a multikulturalizmusban feltétlenül hívő harmadik utas baloldal kontroll nélkül engedte be a szigetországba az EU-hoz frissen csatlakozott közép-európai államok munkásait. Elemzők állítják: a kérdés olyan forró téma, hogy Milibandnek napirenden kell tartania, ha miniszterelnök akar lenni. Hollandiában a radikális jobboldal találta meg magának az elsősorban Bulgáriából érkező bevándorlókat, a skandináv országokban, Svájcban és Ausztriában a muzulmánok lettek a fő célpontok, meg úgy egyáltalán a „külföldiek” gyűjtőszó alá csoportosítható dolgozók.
