„Európa gondjait eltúlozzák”

Lengyelország elkötelezett amellett, hogy csatlakozzon az euróövezethez, mert részt akar venni a legfontosabb döntések meghozatalában – mondta a lengyel külügyminiszter.

WL
2012. 07. 05. 21:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lengyel külügyminiszter azt mondta, hisz abban, hogy ha az eurózóna rendet tesz az intézményrendszerben, akkor az övezet gazdasági vonzereje is visszatér. Véleménye szerint „Európa gondjait eltúlozzák”. Az eurózóna GDP-arányos átlagos eladósodottsága 80 százalék körül van, míg az Egyesült Államok esetében ez az érték jóval meghaladja a 100 százalékot – mutatott rá.

Megítélése szerint az a gond, hogy az EU nem kezelte megfelelően az eladósodottság kockázatát. Ha az államkötvények kamatai csökkennek, újra lesz értelme csatlakozni az euróövezethez, mert ahogy Magyarországnak, úgy a lengyeleknek is az eurózónát alkotó tagállamok a legjelentősebb kereskedelmi partnerei – mondta. Hozzáfűzte: idővel az eurózóna ismét „a minőség védjegye” lesz.

Az Európai Tanács múlt heti csúcstalálkozójával kapcsolatban azt mondta, kiderült, hogy a növekedési és stabilitási paktum önkéntes alapú betartatása megbukott. Az eurózónának irányíthatósági problémái vannak, és olyan eszközökre van szükség, amelyekkel a vállalt kötelezettségeket ki lehet kényszeríteni – mondta. Hozzátette: most épül a bankunió, a fiskális unió, hogy „senki sem szeghesse meg a szabályokat”.

A nemzeti hatáskör

Arra a kérdésre, hogy az európai országoknak inkább a szuverenitásuk megőrzésére vagy a mélyebb integrációra kell-e törekedniük, úgy válaszolt, a szuverenitás előjogok sorozata, amelyek közül néhányat továbbra is nemzeti szinten gyakorolnak a tagállamok, egy részüket viszont önként átruházták az uniós intézményekre. Fel kell mérni és el kell dönteni, hogy melyek azok a területek, amelyeket célszerű közösségi szintre emelni, és melyek azok, amelyeket véglegesen meg akarnak tartani a tagállamok – mondta.

Hangoztatta, hogy a jövedelem-, a társasági és a forgalmi adó szabályozásának tagállami szinten kell maradnia, mert „az adóverseny jó”, nyomást gyakorol a tagállamokra, hogy a lehető legalacsonyabban tartsák az adókat. Nemzeti hatáskörben kell maradnia a kultúrának, a nyelvnek, a vallásnak, az életmód alakításának is – mondta.

Arra is kitért, hogy hatalomra kerülésekor egy politikus igyekszik először a nehéz reformokat végrehajtani, „aztán következik a konszolidáció, sőt a hibák kijavítása”. A magyar kormány éppen ezt teszi, és Lengyelországban is ez a helyzet – jegyezte meg.

Radoslaw Sikorski csütörtökön abból az alkalomból érkezett Budapestre, hogy országa július 1-jén átvette a Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia alkotta visegrádi csoport elnöki tisztét. A lengyel tárcavezető Prága és Pozsony után Budapesten mutatta be országának elnökségi programját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.