15 kilométerrel bővül a békési kerékpárút

Új szakaszokkal, összesen 15 kilométerrel bővül a 44-es főút mellett vezető Körös-völgyi kerékpárút Békés megyében.

LM
2012. 08. 30. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dankó Béla elmondta: a kondorosi és a békéscsabai kistérségben épülő két újabb szakasszal együtt mintegy 50 kilométer hosszú, egybefüggő kerékpárúton lehet közlekedni a 44-es főút mellett, Békésszentandrás–Szarvas–Csabacsűd–Kardos–Kondoros–Kétsoprony–Békéscsaba irányában, egészen a megyeszékhely külterületi határáig. Kondoroson a kivitelezési munkák elkezdődtek, több mint két kilométer hosszú szakasz épül 100 millió forintból, az önkormányzat a költségek 100 százalékára nyert támogatást a Közlekedési Operatív Program keretéből. A kerékpárút decemberig készül el.

Völgyi Sándor, a Békéscsaba és Térsége Többcélú önkormányzati társulás elnöke elmondta, hogy 12 kilométer útszakasz épül meg Békéscsaba felé Kétsopronytól, a projekt bekerülési költsége 480 millió forint, a társulás pályázata Közlekedési Operatív Program keretéből 100 százalék támogatásban részesült. A közbeszerzési eljárás folyamatban van, a kivitelezési munkák várhatóan ősszel indulnak.

A 44-es út mellett haladó, 50 kilométer hosszú kerékpárút különösen védett természetvédelmi és kultúrtörténeti területeken halad át, és Békéscsabánál csatlakozik a Mezőmegyer és Mezőberény közötti kerékpárúthoz, valamint a jelenleg kivitelezés alatt álló Békéscsaba–Doboz–Sarkad–Méhkerék-határátkelőhely–Nagyszalonta nyomvonalhoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.