28 település 283 milliós támogatást kapott

Augusztusban 28 település összesen 283 millió forint rendkívüli támogatásban részesül – derül ki a kormány honlapjára szerdán felkerült dokumentumból.

2012. 08. 22. 17:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

E szerint a Belügyminisztérium által 2012-ben településeknek nyújtott vis maior támogatásainak aktuális, hetedik ütemében 22,1 millió forint előlegről, továbbá 4 millió forint védekezéshez és 256,9 millió forint helyreállításhoz kapcsolódó támogatásról született döntés. A belügyminiszter augusztus 21-ei döntésének értelmében a több mint 280 millió forintos vis maior támogatást 11 Baranya megyei, egy Borsod-Abaúj-Zemplén, egy Fejér, egy Győr-Moson-Sopron megyei, öt Komárom-Esztergom, egy Nógrád, három Pest, három Tolna és két Zala megyei település között osztják szét.

A legtöbbet, 72 millió forintot, a Komárom-Esztergom megyei Gyermely kapta ár- és belvízvédelmi létesítményekre. Ugyanezen a címen több mint 57 millió forintot kapott a Pest megyei Tinnye. A 28 település közül a legkevesebbet, 325 ezer forintot a Baranya megyei Gyód kapta, ugyancsak ár- és belvízvédelmi létesítményekre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.