A déli órákig tarthat az útzár az M3-ason

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mérséklődött ugyan, de még mindig hatalmas a torlódás az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán: 5-6 kilométeres a kocsisor.

KG
2012. 08. 21. 8:26

A teljes útzár miatt hatalmas a dugó a környéken, a körülbelül 20 kilométeres kocsisor vége Hatvannál vesztegel, de a kerülőútként használt 3-as főút is egyre telítettebb – közölte a megyei katasztrófavédelem helyszínen tartózkodó igazgatóhelyettese.

 

Elterelés

 

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a teljes útzár még órákig is eltarthat. A forgalmat a kerekharaszti pihenőnél terelik le a 3-as főútra, ám az egyre növekvő kocsisor miatt jóval előbb érdemes kerülőútra letérni a főváros felé haladóknak – tanácsolta a szóvivő.

 

A rendőrség korábbi közlése szerint egy szlovák rendszámú BMW női vezetője feltehetően elaludt a volánnál, és nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak hajtott, majd kigyulladt. A Fiatban hárman bennégtek, egy ember – aki még időben ki tudott mászni – másodfokú égési sérüléseket szenvedett, a BMW vezetője könnyebben sérült. Esetében felmerült az ittasság gyanúja, a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.