Börtönben marad Rezesová

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Budapest Környéki Törvényszék helybenhagyta a nyomozási bíró által hozott elsőfokú döntést, mivel fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye.

tt
2012. 08. 28. 12:10

Négy ember halálát okozta

A baleset múlt kedd hajnalban történt az M3-as autópályán, amikor Rezesová BMW-je nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A szabályosan közlekedő Fiatban négyen utaztak, hárman közülük bennégtek a kocsiban, a negyedik utas csütörtökön a kórházban halt meg. A baleset okozóját a bíróság szökés, illetve elrejtőzés veszélye miatt 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte, miután elutasította az óvadékra és a házi őrizetre vonatkozó védői indítványt.

Eva Varholíková-Rezesová a közel tíz éve elhunyt Alexander Rezesnek a gyermeke. A férfi a kilencvenes években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, valamint a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője és egy időben az óriásvállalat részvényei közel felének a tulajdonosa volt. Alexander Rezest életében az ország második leggazdagabb embereként emlegette a szlovák média.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.