Folytatják a nyomozást a Biszku-ügyben

Újabb három hónappal meghosszabbította a Biszku Béla ügyében indult nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője.

tt
2012. 08. 28. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyomozás során az ügyben gyanúsítotti kihallgatás eddig nem volt – tudatta a főügyészség. Legutóbb május elején hosszabbították meg a nyomozást, akkor szintén három hónappal, és annak határideje kedden járt le.

Biszku Béla ellen jobbikos képviselők tettek feljelentést a tavaly elfogadott, emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről szóló törvény alapján. Az ügyészség a feljelentés nyomán március elején indította el a nyomozást több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított, emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával. A nyomozás lefolytatásával a Budapesti Nyomozó Ügyészséget bízták meg.

Június végén kiderült: Biszku Béla, aki 1957 és 1961 között belügyminiszter volt, tudott a legfiatalabb '56-os mártír, Mansfeld Péter letartóztatásáról és kivégzéséről, habár ezt következetesen tagadta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.