Négyen pályáznak Lázár székére

Négy jelöltet vett nyilvántartásba a szeptember 2-ai hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásra a helyi választási bizottság.

KG
2012. 08. 03. 15:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz-KDNP jelöltje a település irányításában tizennyolc esztendeje önkormányzati képviselőként, tizenkét éve pedig alpolgármesterként részt vevő Almási István. Az MSZP Kis Andreát, a párt önkormányzati képviselőjét, a Jobbik Kovács Sándor vállalkozót indítja a posztért. Nagy László, a Magyarok Szövetsége Egyesület elnöke pedig független jelöltként vesz részt a választáson.

Hódmezővásárhelyen szeptember 2-án azért tartanak időközi választást, mert a várost 2002 óta irányító Lázár János június 2-ától a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel.

Tízszer több ajánlószelvényt adott le a Fidesz jelöltje


Mintegy nyolcezer ajánlószelvényt kapott Almási István, a Fidesz–KDNP hódmezővásárhelyi polgármesterjelöltje, ez a szükséges mennyiség több mint tízszerese – jelentette be Hegedűs Zoltán, a Fidesz helyi alelnöke hétfőn az alföldi városban az ajánlószelvények leadása előtt tartott sajtótájékoztatón.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.