Pótfelvételi: nem kell tovább izgulni

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvételik ponthatárait. Több mint kilencezer jelentkező tudta meg, bekerült-e valamelyik intézménybe.

WA
2012. 08. 29. 19:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ponthatárok általában 240 és 350 között mozogtak a mostani eljárás során. A Műegyetemen 350 pont, a Szegedi Tudományegyetemen 244 pont, a Pécsi Tudományegyetemen 252 pont alatt nem lehetett képzésekre bekerülni. A Budapesti Gazdasági Főiskolán 244 pont, a Debreceni Egyetemen 276 pont kellett a bekerüléshez.

A mostani eljárásban több mint kilencezren adtak be kérelmet, a legfiatalabb jelentkező 1996-ban született, a legidősebb az idén lett 67 éves.

Az Oktatási Hivatal és az Educatio Kft. közös tájékoztatása szerint a pótfelvételi eljárásban a 46 felsőoktatási intézmény által meghirdetett 2588 helyre 9428-an jelentkeztek. Közülük 7365-en, vagyis a jelentkezők 78,12 százaléka e-felvételizett, 6520-an alapképzést, 939-en pedig mesterképzést jelöltek meg. Az idén is a legtöbben a levelező képzést választották, 4531-en, emellett a fennmaradó jelentkezők nagy része – 4294-en – nappali képzésre jelentkezett.

A felvételi döntésről az Oktatási Hivatal minden jelentkezőt levélben tájékoztat. Azokat, akik megadták a mobilszámukat, a ponthatárok kihirdetése után sms-ben is értesítik. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat szeptember elején a felsőoktatási intézménytől kapják meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.