Több mint egymilliárdból újulhat meg Székesfehérvár

Több mint egymilliárd forintból fejlesztené Székesfehérvár önkormányzata a szárazréti városrészt.

LM
2012. 08. 28. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Égi Tamás (Fidesz), a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere a témában tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: a belváros felújításakor vállalták az „ikerprojektet”, vagyis a szociális városrehabilitációt. Úgy vélte, sikeres pályázat esetén jelentősen javulhat az életminőség Szárazréten.

Törő Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a beruházás kilenc elemet tartalmaz majd, a benyújtandó pályázat összértéke maximum 1,2 milliárd forint lehet és 100 százalékos támogatás nyerhető el. Hozzátette, kizárólag ez a városrész felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak.

A tervek szerint közösségi központot alakítanának ki a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti tagiskolájában az épület teljes felújítása mellett. Bővítenék a szárazréti óvodát, két játszóteret hoznának létre közterületen és megújulna a Fatimai Boldogasszony római katolikus templom és plébánia épülete is. Felújítanák tíz utcában az útburkolatot, térfigyelő kamerarendszert építenének ki, valamint gyalogos- és kerékpároshíd épülne a Gaja-patak felett.

A pályázatot napokon belül benyújtják, döntés még az idén várható. A fejlesztés a tervek szerint 2015 júniusában fejeződne be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.