Újabb alaptalan vádaskodás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Alaptalannak és félrevezetőnek nevezte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a külföldi vádakat Magyarországgal kapcsolatban.

Lóska Márton
2012. 08. 29. 18:25

Nem jártak az intézményekben

Szerintük a Magyarországra érkező menekültekkel – a hivatal által működtetett intézményekben – úgy bánnak, mint sok más uniós országban a kollégiumokban, szálláshelyeken. A vallásnak megfelelő étel, pszichológus és tolmács is jár az ellátáshoz. Az ARD televízió által készített riportról elmondták, hogy a forgatócsoport a BÁH egyetlen intézményében sem járt, miután nyitott intézményről van szó, a külföldiekkel az utcán beszéltek. A BÁH sajnálatosnak nevezte, hogy a nemzetközi médiában megjelent tartalmak rossz színben tüntetik fel Magyarországot. „El kell jönni és meg kell nézni ezeket a szálláshelyeket” – mondták arra utalva, hogy a nyírbátori intézménnyel kapcsolatban is hamis információk jelentek meg a sajtóban.

Ismert, a Pro Asyl elnevezésű német menekültügyi civil szervezet egyenesen azt állította Magyarországról, hogy rendszerszerűen megsérti a menekültek emberi jogait. Jelentésükben azt írták: Magyarországon nemzetközi jogba ütközik az, ahogy menedékkérőket fogva tartják, állítsuk szerint akár 12 hónapig is. A maximálisan egyéves   idegenrendészeti fogság egyébként annak köszönhető, hogy az Orbán-kormány szigorította a menekültügyi és bevándorlási törvényt.

Korábban kezdődött?

A márciusban nyilvánosságra hozott dokumentum arra is kitér, hogy rendszeresen éri őket bántalmazás, megfosztják őket jogaiktól. Márciusi számában – a Pro Asylre hivatkozva – a Népszabadság azt írta, nem ritka, hogy a menekülteket benyugtatózzák, rabláncon vezetik. A lap a nyírbártori menekülttáborral kapcsolatban, szintén a civil szervezet által kiadott jelentésre hivatkozva közölte: egyenesen drogfüggővé teszik az ott tartózkodó külföldi állampolgárokat.

A németek arra irányuló törekvése, hogy megszüntessék a menekültek Magyarországra toloncolását, már korábban körvonalazódni látszott. Gottfried Köfner, az UNHCR közép-európai regionális képviseletének vezetője azután fejezte ki nemtetszését, miután a német ARD közszolgálati televízió Panorama című politikai magazinműsorában foglalkozott a jogaiktól állítólagosan megfosztott menekültekkel.

Nem börtön

A főbiztos annak ellenére kritizálta Magyarországot, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jó a kapcsolatban van az UNHCR regionális képviseletével, együttműködési megállapodást is kötöttek a szervezettel. A képviselet szakértői évente egyszer felkeresik a hivatal által fenntartott befogadóállomásokat, közösségi szállásokat és a rendőrség által fenntartott őrizeti helyeket. A német belügyminisztérium már máshogy látja, a helyzetet. Szerintük ok nélküli az aggodalom, ugyan lehetnek hiányosságok a Magyarországon végzett menekültügyi eljárások során, de „börtönről” nincs szó.

Németország viszonya a menekültekkel igen érdekes, hiszen a munkavállalási korlátozások feloldásával özönleni kezdtek az országba a külföldiek a megélhetés, vagy egy jobb élet reményében. A 82 milliós lakosságból 2011-ben már 958 ezer regisztrált a bevándorló, ami 1996 óta a legmagasabb értéket jelenti. Ez az adat már a németek ingerküszöbét is csökkenteni kezdte. Igaz ugyan, hogy az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott kelet-közép-európai országok állampolgárainak szabad az út a munkavállalás felé, de a német belügyminiszter a szabad határforgalomról szóló schengeni megállapodás módosítását akarja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.