„Elölről kell kezdeni”
A bíróság felhívta a figyelmet arra is, hogy a büntetőügy kiemelt jelentőségűnek minősül, amelyet az ügyek érkezési sorrendjének figyelembevételével és a soronkívüliségre vonatkozó rendelkezések szem előtt tartásával 3 hónapon belülre úgy kell kitűzni, hogy a bíróság lehetőleg elnapolás nélkül, ésszerű határidőn belül be tudja fejezni. A tárgyalást három hónapon belül kell folytatni, egyébként elölről kell kezdeni. A Fővárosi Törvényszéken a tárgyaló bírák száma és leterheltsége ugyanakkor nem teszi lehetővé az ügyek törvény által előírt soron kívüli tárgyalását – mutatott rá a bíróság.
Hozzátették: a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumában ugyanis 2012. június 30-ig az 522 folyamatban lévő elsőfokú büntető peres ügyből 223 minősül kiemelt jelentőségűnek. A folyamatban lévők közül 96 ügyben előzetes letartóztatásukat töltik a vádlottak, a kiemelt jelentőségűekben pedig 26 ügyben van előzetes letartóztatás.
Az előterjesztésről szóló döntést tehát kizárólag szakmai alapokon az időszerűség és a törvényesség szem előtt tartásával hozta meg a törvényszék elnöke – írták, hozzátéve, a Fővárosi Törvényszék visszautasít minden ezzel ellentétes, a törvényesség megkérdőjelezését sugalló nyilatkozatot vagy tájékoztatást.
Másik törvényszékre mentek volna
Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára és Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, az ügy három vádlottja hétfőn fordult nyílt levélben Handó Tündéhez, az OBH elnökéhez. Ebben elhamarkodottnak és megalapozatlannak nevezték a Fővárosi Törvényszék elnökének kezdeményezését, hogy a büntetőügy tárgyalására az OBH elnöke más törvényszéket jelöljön ki.
A Központi Nyomozó Főügyészség július 20-án jelentette be, hogy vádat emelt Tátrai Miklós, Császy Zsolt, Markó Andrea, valamint F. Zsolt értékbecslő és V. Bálint ügyvéd ellen. Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot, Markó Andreát és F. Zsoltot egy külföldi befektetői csoport a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóberuházásával kapcsolatban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette kísérletével vádolja a főügyészség, amelyet Tátrai Miklós és Markó Andrea tettesként, míg Császy Zsolt és F. Zsolt bűnsegédként követett el, míg V. Bálint ellen 2 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A beruházással összefüggő telekcsere-szerződés esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!