Délután fél kettőkor indultak el a budai Várból a lengyel szimpatizánsok, akik azért érkeztek Budapestre, hogy tisztelegjenek március 15-e előtt, és hogy szolidaritást vállaljanak a magyar néppel és a magyar kormánnyal. A lengyelek transzparensein a menetben többek között a következő feliratok voltak olvashatók: „Isten, óvd meg Magyarországot és Lengyelországot!”, „Magyar barátaink, veletek vagyunk”, „Mindannyian magyarok vagyunk”. Az MTA előtt csatlakoztak a Békemenethez és együtt vonultak a Parlament elé.
Délután fél háromra a Kossuth tér teljesen megtelt. Három órakor itt kezdődött el a díszünnepség, ahol Szájer József után Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét hallgathatta meg a negyedmilliós tömeg. A kormányfő többek között azt hangsúlyozta: a bátrak igazságot kérnek Magyarországnak. Ez a nap a szabadságharcosok napja, ez a tér pedig a szabadságharcosok tere – jelentette ki. Mi, magyarok a szabadságharcok népe vagyunk, ezért jöttünk ide, hogy emlékezzünk a márciusi ifjak bátorságára – mondta el, majd hozzátette azt is: mi, ma élő magyarok '48 örökösei vagyunk. Politikai és szellemi örökségünk, hogy nem leszünk gyarmat. Tisztában vagyunk a kihívás és a feladatok súlyával, egyszerre van szükségünk Petőfi radikalizmusára, Kossuth tettrekészségére és Széchenyi bölcsességére – fogalmazott Orbán Viktor. Hangsúlyozta: a legnagyobb kérdés, hogy elfogadjuk-e a kiszolgáltatottságot, vagy az erényeinkre támaszkodunk.
Aláírásgyűjtés és „gyász”
A Lehet Más a Politika aktivistáival karöltve délután fél kettőkor kezdett gyülekezni a budapesti Pilvax közben. Az eseményen mintegy 80 érdeklődő volt. Vágó Gábor kampányfőnök ismertette, hogy népszavazási kezdeményezésükhöz eddig ötvenezer aláírást gyűjtöttek össze. Később az LMP aláírásokat gyűjtött a Szabad sajtó útja mellett.
A Demokratikus Koalíció rendezvényét az Egyetem téren tartották délután két órától, komoly rendőri készültség mellett. Gyurcsány Ferenc beszédében Orbán Viktor politikáját kritizálta, fekete ruhában „gyászolva” a demokráciát. A DK ünnepségére körülbelül néhány ezer érdeklődő volt kíváncsi. Az esemény résztvevői ezt követően átvonultak az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport rendezvényére.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!