Hallgatni sokkal nehezebb

Egy hitelmegállapodás kizárná annak a lehetőségét, hogy 2013-ban emeljék a tanári fizetéseket – mondta Lázár János.

TK
2012. 10. 13. 3:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Államtitkári kinevezése óta nem adott interjút, és a híradásokban is jóval kevesebbet szerepel, mint azt frakcióvezetőként tette. Ez a személyes döntése volt, vagy erre kérték?
– A miniszterelnök úr munkára, a kormányzati döntések felgyorsítására kért fel. Ez sok időt és energiát igényel, ezért láttak kevesebbet. Frakcióvezetőként beszélni és érvelni kell, a Miniszterelnökség vezetőjeként pedig hallgatni és csendben dolgozni. Egészen máshol vannak a hangsúlyok. Orbán Viktor mellett dolgozni állóképesség kérdése is, intellektuális értelemben pedig kihívást jelent.

– Beszélni könnyebb vagy hallgatni?
– Hallgatni és cselekedni sokkal nehezebb. A politika legizgalmasabb része az, hogy egy kormányzati elképzelésből miként lehet valóságot kovácsolni, hogyan lehet végigvinni egy új szemléletet, meghonosítani egy új mentalitást.

– Hivatalba lépése előtt komoly próbatételnek nevezte azt is, hogyan lehet majd jó gondolatokat átverni az ön által lustának nevezett állami bürokrácián. Mit sikerült átverni és mit nem négy hónap alatt?
– Egy svájci óramű pontosságával működő, a miniszterelnök munkáját mindenben segítő szervezet kialakítására törekszem. Az a célom, hogy a dolgok rendezettebbé váljanak, tisztább, világosabb, egyszerűbb és gyorsabb legyen az ügymenet. Visszafogott és elegáns stílusra van szükség, politikailag pedig akkor lesz sikeres a Miniszterelnökség, ha 2014 májusában ismét Orbán Viktor teszi le a miniszterelnöki esküt. Ez persze még messze van

A teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.