Iratismertetéssel folytatódott a tábornokper

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ülnökváltás miatt iratismertetéssel folytatódott hétfőn a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsán a vesztegetéssel vádolt magas rangú katonák és polgári alkalmazottak büntetőpere.

WA
2012. 10. 15. 13:56

A vádhatóság szerint az ötletadó az elsőrendű vádlott volt. A cégektől „visszaosztott” összegből 20 százalékot elkülönítettek a közös költségekre, a fennmaradó részt pedig elosztották. Ez változott, miután a harmadrendű vádlott, Nemes Dénes közreműködésével bevonták Fapál László másodrendű vádlottat, aki 2004 decembere és 2006 júniusa között a HM közigazgatási államtitkára volt, és aki az ügyészség szerint a visszaosztott pénz felét kérve, összességében több millió forintot kapott.

Bizonyítékok sorát halmozza fel a tábornokper vádirata

A vádlottak védői közül a vádirat ismertetésekor többen is felvetették, hogy noha a vádirat bizonyítékok sorát hozza fel, azok egyetlen személy, a HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatósága gazdasági alosztályának vezetésével 2001-ben megbízott dandártábornok, Oláh János vallomásán alapulnak. Oláh János szolgálati viszonyát Áder János köztársasági elnök – Hende Csaba honvédelmi miniszter előterjesztésére – méltatlanság megállapítása miatt idén május 4-ei hatállyal megszüntette. Az erről szóló határozat augusztus 2-án jelent meg a Magyar Közlönyben.

Csupán népmesei elem a whiskys dobozba rejtett pénz

A katonai tanács az eddigi tárgyalási napokon már meghallgatta a vádlottakat és több tanút. Utóbbiak között az elsőrendű vádlott, Lévai István Attila védője, Zamecsnik Péter kezdeményezésére Juhász Ferenc egykori honvédelmi minisztert, aki 2002 májusától 2006. június 9-éig volt a szaktárca vezetője. A szocialista országgyűlési képviselő tagadta, hogy pénzt fogadott volna el. Leszögezte: nem tudott visszaosztott pénzekről. Arról, hogy whiskys dobozban vitt volna neki pénzt az államtitkár, miként ezt Oláh János állította, azt mondta: „népmesei elem”.

Ifkovics Béla tanácsvezető bíró a hétfői tárgyalási napon jelezte: október 25-én és 26-án igazságügyi szakértőket és további tanúkat hallgat meg a katonai tanács. Ezzel kapcsolatban közölte: a bíróság a szakértők meghallgatása után dönt arról, helyt ad-e annak az ügyészi indítványnak, amely Oláh János dandártábornok újbóli elmeorvosi igazságügyi szakértői vizsgálatát kezdeményezi.

A bíró ismertetése szerint a decemberi – előreláthatóan december 6-15. közötti – négynapos tárgyalássorozaton, de legkésőbb január első hetében hangzanak el a perbeszédek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.