75 ezer forint ösztöndíjat is kaphat, aki ilyen képzést választ

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, jelentkeznek a felsőoktatásba – jelentette be Balog Zoltán.

NT
2012. 12. 20. 22:16

A kormány december 6-án határozott a felsőoktatás átalakításáról, amelynek keretében kamattámogatású diákhitel segítségével tették volna elérhetővé a továbbtanulást mindenki számára. Ezt követően országszerte tiltakozó megmozdulások kezdődtek, Budapesten például egy alkalommal megbénították a Petőfi híd forgalmát, máskor petíciót vittek az oktatási államtitkársághoz, és december 17-én este a Magyar Rádióban is beolvastatták követeléseiket a hallgatók. Ez idő alatt a kormányzat többször is egyeztetést kezdeményezett a HÖOK-kal, a hallgatói képviselet azonban sorra visszautasította a próbálkozásokat. Orbán Viktor december 15-ei, diákokkal folytatott megbeszélése után bejelentette: eltörlik a keretszámokat, erről aztán december 16-án este döntött is az Országgyűlés. Mint Rogán Antal és Balog Zoltán is fogalmazott: megértették a diákok követelését. Az emberi erőforrások minisztere a december 18-ai, megszakadt egyeztetést követően kijelentette: nem lesz tandíj, sem keretszámrendszer, a hallgatói szerződésről pedig tárgyalást ígért. A HÖOK-elnök másnap be is fejezhette a Parlament előtti ülősztrájkját, majd bejelentették: a karácsonyi ünnepek előtt asztalhoz ülnek a tárcavezetővel. Ennek ellenére a diákok ismét utcára vonultak, melynek eredményeképpen jött a már-már tradicionális hídfoglalás, ami után kivételesen három fiatalt előállítottak, de hamar ki is engedték őket.

A felsőoktatás átalakításával kapcsolatos események kronológiáját ide kattintva olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.