A szerdai maratoni kormányülésen számos fontos döntés született, a felsőoktatás 2013-as keretszámai közül a sajtóban jó néhány már napvilágot látott, s néhány dolgot egyértelművé tett a csütörtöki, hosszadalmas kormányszóvivői tájékoztatón Giró-Szász András, illetve Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár, ismertetve az új felsőoktatási koncepciót.
Lényegében nem kommentálták, illetve helyben hagyták a keddi sajtóhíreket, melyek szerint 10 480-an tanulhatnának teljesen ingyenes képzésben automatikusan, míg 46 330-an részösztöndíjas felsőoktatási szak-, alap- és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat. Emellett 16 ezren mesterképzésben, 1300-an doktori képzésben tanulhatnának. Így jönne ki a Széll Kálmán Terv fiskális célkitűzéseivel összhangban a 74 110 fő, ennyiben állapítaná meg a kormány a magyar állami ösztöndíjas és részösztöndíjas képzésekre 2013-ban felvehető jelentkezők számát.
Ötvenezer helyett százezren
Giró-Szász a tandíjról beszélőknek egyértelművé tette, eddig 50 ezer érettségiző juthatott be azonnal pénz nélkül a felsőoktatásba, most, a diákhitel-konstrukcióknak köszönhetően akár százezer diák is mindenfajta pénzeszköz nélkül megkezdheti felsőfokú tanulmányait. A kormányszóvivő megemlítette, a London School of Economics kiadványa is alátámasztja, a magyar diákhitelprogram az egyetlen járható út.
A kormánydöntés hátterében az áll, hogy a kabinet hatékonyabbá kívánja tenni a felsőfokú képzést oly módon, hogy az eddig nemritkán kontroll nélkül áramló adóforintok koncentráltan azokra a szakokra jussanak, amelyekre a magyar gazdaság motorjának működéséhez szükség van, ne pedig olyanokra, ahonnan munkaerő-piaci szempontból értéktelen diplomák tulajdonosai kerülnek ki.
Kancellárok a rektorok mellett
A döntés értelmében a mindenkori szakminiszter hatáskörébe kerül annak meghatározása, hogy milyen megoszlásban finanszírozzon képzéseket az állam, de két fő szempontot figyelembe fog venni: a hallgatók „lábbal szavazását”, illetve a munkaerő-piaci igényeket: „A fő cél az, hogy aki bekerül a felsőoktatásba, diplomához jusson, és el is tudjon helyezkedni” – tette egyértelművé Giró-Szász. Korábban, mint erről Maruzsa a tájékoztatón említést is tett, ez úgy nézett ki, hogy az egyetemek az érkező pénzeket saját hatáskörben szétteríthették a szükséges képzések, valamint az olyan szakok között, amelyek tömegével termelték ki az állástalan diplomásokat, „nem volt az a pénz, amit nem tudtak elkölteni”. Maruzsa Zoltán egy példán szemléltette a pazarlást: ötfős szakokat nem fog finanszírozni az állam, szívesen indított minden intézmény nemrégiben nemzetközi tanulmányok szakokat, amelyre fölvesznek néhány hallgatót, ez pedig nem tartja el sem a tanárokat, sem a képzési helyet.