Az ajtóból fordult vissza a HÖOK elnöke

Befejezte Parlament előtti ülősztrájkját Nagy Dávid, miután Balog Zoltán tájékoztatta a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakról. Tárgyalni viszont nem akart.

BL
2012. 12. 19. 9:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Dávid, aki a kormányülés kezdetekor foglalta el az Országgyűlés épületével szemben felállított széket, az MTI-nek azt mondta: addig sztrájkol, amíg sajtótájékoztató vagy személyes tájékoztatás keretében információt nem kap a kormány üléséről. Ha ez megtörténik, délután „állampolgárként” csatlakozik a diákdemonstrációhoz, ha nem, akkor akár éjszakára is marad. Hozzátette: rendszeres orvosi ellenőrzésben részesül.

Nagy Dávid felidézte a hallgatói szervezet korábbi bejelentését, hogy minden országgyűlési képviselőnek levelet küldenek, és arra várnak választ tőlük, hogy egyetértenek-e a felsőoktatási keretszámok csökkentésével. A leveleket szerdán feladták – tette hozzá.

A Hír TV tudósítójának 11 órai beszámolója szerint Nagy Dávid 9 óra óta a kempingszékében ül és járókelőkkel beszélget vagy újságot olvas. Mint a HÖOK-elnök a televíziónak elmondta, nem szervezett tömeget, egyedül érkezett a Parlament elé, ahová nem terveznek nagyobb megmozdulást. A kormánytól írásban kér majd tájékoztatást, és azt követően kerülhet sor személyes egyeztetésre – tette hozzá.

Balog tájékoztatta

A déli kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakkal érkezett a térre Balog Zoltán szakminiszter az ott ülő Nagy Dávidhoz, aki először visszautasította a tájékoztatás, végül mégis Baloggal tartott az erőforrástárca épületébe. A miniszter útközben ismertette vele a kormány döntéseit, az ajtóban azonban Nagy Dávid megtorpant és megfordult – jelentette a Hír TV tudósítója.

Nagy Dávid a kormánydöntést előrelépésnek nevezte, mivel az plusz férőhelyeket és plusz forrásokat rendel a felsőoktatásnak. Egy sor kérdést azonban továbbra is tisztázatlannak tart, így a többi között a költségvetési fedezetet sem látják. Kifogásolják azt is, hogy a jogi és közgazdasági karokon nem lehet majd állami támogatással tanulni, illetve hogy továbbra sincs szó a hallgatói szerződések eltörléséről. A részletekről hajlandóak tárgyalni, de csak akkor, ha megkapják a kormánydöntés írásos anyagát.

A HÖOK elnöke konkrét választ nem adott a tüntetéseket firtató Hír TV-s kérdésre, de annyit elmondott, hogy az ünnepek alatt nem rendeznek megmozdulást, majd januárban. Balog Zoltán arról számolt be, hogy a miniszterelnök azt kérte, akár Szenteste is egyeztessenek.

Lágymányos

A Hallgatói Hálózat Lágymányosra hirdetett sztrájkot szerda reggelre. A felhívásához mintegy tízen csatlakoztak – jelentette a Hír TV helyszíni tudósítója délelőtt tízkor. A sztrájkolók az ELTE épületében plakátok kihelyezésével buzdítják hallgatótársaikat a csatlakozásra, vagyis hogy tagadják meg a vizsgákon való részvételt határozatlan ideig. A hálózat tagjai reggel a liftet is elfoglalták, ami helyszíni információk szerint azóta sem üzemel.

További demonstrációkat is tartanak a diákok a felsőoktatás tervezett átalakítása miatt szerdán, az ország több pontján. Budapesten a "Télirózsás forradalom" akcióval a diákok néma csendben várják délután a Magyar Tudományos Akadémia előtt, hogy a kormány miként dönt a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban.

 

Tárgyal a kormány, nincsenek keretszámok

Arról is tárgyal szerdai ülésén a kormány, hogy a keretszámok eltörlése után milyen rendszerben képzelik el a felvételi eljárást – jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Megerősítette: „mi a diákok hangját meghallottuk”, ugyanakkor „semmilyen keretszámot nem jelentettünk be”, e tekintetben sokféle verzió feküdt a kormány asztalán. Balog Zoltán úgy látja, nem a megegyezés szándékával jöttek a hallgatók a kormányzattal való keddi tárgyalásra, hanem „inkább balhét akartak csinálni, ez csak részben sikerült”. Ennek ellenére nyitott a további egyeztetésre.

Kedden Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke úgy vélekedett: okafogyottá vált a felsőoktatási átalakítás ellen tiltakozó hallgatók hat pontja.

A felsőoktatás átalakításának kronológiája.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.