Elítélték az országos munkaügyi hatóság egykori vezetőjét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az eljárás során fontos bizonyíték volt egy "zöld füzet", amely számos cselekményről tartalmazott feljegyzéseket.

TK
2013. 01. 17. 17:11

A volt országos munkaügyi vezető egyik vádlott-társa hét hónap letöltendő börtönt kapott, egy másik fél év, két évre felfüggesztett szabadságvesztést, négy társukat felmentette a bíróság.

Az ítélet szóbeli indoklásában nagy súlyt kapott az is, hogy a bíróság csak a vádban megjelölt személyek ott rögzített cselekményeiről dönthet, a terhelő bizonyítékok felkutatása pedig a bűnüldöző hatóságok feladata. A szóbeli indoklásból kiderült az is, hogy az eljárás 2008-ban névtelen levél nyomán indult, a titkosszolgálati eszközökkel beszerzett lehallgatási anyagok, irodakutatások eredményei eljárási szabálysértések miatt nem voltak felhasználhatók.

Az eljárás során fontos bizonyíték volt egy „zöld füzet”, amely számos cselekményről feljegyzéseket tartalmazott, és az egyik vádlott családtagjától kapták meg a hatóságok.

A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket. A két letöltendő szabadságvesztésre ítélt vádlott hozzávetőleg annyi időt töltött előzetes letartóztatásban, amennyit csütörtökön első fokon kapott.

A Fővárosi Törvényszék ítélete ellen az elmarasztalt vádlottak fellebbeztek, így ügyükben az ítélőtáblán folytatódik majd az eljárás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.