A függetlenség legmagasabb fokán – Péterfalvi beszámolt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Csaknem háromezer bejelentés ügyében indult valamilyen vizsgálati, 33 ügyben pedig hatósági eljárás az elmúlt évben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál.

WL
2013. 04. 03. 19:30

Szabó Endre Győző, a hatóság elnökhelyettese arról beszélt, idén vizsgálni fogják, hogy a különböző internetes oldalakon megfelelően kezelik-e a felhasználók adatait, érvényesül-e – különös tekintettel a fiatalkorúakra – jogaik védelme.

A hatóság „széles körűen és szisztematikusan” ellenőrizni fogja a helyi önkormányzatok honlapjait is, hogy közzéteszik-e a helyi adótartozást felhalmozók adatait – jelentette be. Utalt egyben arra, hogy tavaly már szabtak ki bírságot egy vidéki önkormányzatra, és az ügyben a bíróság is a NAIH-nak adott igazat.

Péterfalvi Attila elmondta, arról értesültek, hogy a Corvinus Egyetemen a korrupció elleni küzdelem jegyében átfogó felmérést végeztek az önkormányzati honlapokról, az azokon kötelezően közzéteendő adatokról. Jelezte, célszerűnek tartaná, ha ennek a felmérésnek az eredményeit ők is felhasználhatnák, ezért fel akarják venni a kapcsolatot az egyetemmel.

A NAIH MTI-nek is átadott beszámolójában Péterfalvi Attila egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy miként a magánszféra és a közszféra határai, úgy az adatkezelésnél szerepet játszó technikai eszközök és a szabályozás is állandó mozgásban, változásban van.

Utalt arra, hogy az 1990-es évek elején – amikor fiatal jogászként maga is bábáskodott az első magyar adatvédelmi törvény előkészítésénél – még egészen mások voltak a jogalkotó előtt álló kihívások. Emlékeztetett arra is, hogy az új alaptörvény 2011-ben átszabta az alapjogvédelem rendszerét, és a nemzetközi elvárásnak megfelelő, független adatvédelmi hatóság az egységes alapjogi biztos szervezetétől elkülönülten folytathatta a munkáját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.