Tóbiás József „De milyen áron?” címmel szólalt fel napirend előtt. Az MSZP-s honatya leszögezte, hogy a kormányoldal nem tud tervezni, ezt a gazdasági növekedés, az infláció és a munkahelyteremtés adataival igyekezett alátámasztani. Válaszában Cséfalvay Zoltán NGM-államtitkár emlékeztetett, hogy 2006-ban például 6,2 százalékos hiánnyal tervezték a költségvetést, ehhez képest 9 százalék lett a vége, ma pedig 2,1 százalék ez a szám mindössze. Rámutatott arra is, hogy a szocialisták kormányzása „közben eladósították az országot”, illetve hogy maga az EU-gazdaság is zsugorodik jelenleg. „A jelenlegi eredményekért sok ember dolgozott az országban, köszönet ezért” – fejezte be válaszát.
Harrach Péter (KDNP) arról beszélt, hogy a törvénynek a legszegényebbeket kell védenie, ezért történt, hogy a gazdag bankokkal szemben a devizahiteleseket védték, a gazdag energiaszolgáltatókkal szemben pedig a fogyasztókat, mégpedig a rezsicsökkentés intézkedésén keresztül. „Ezzel tartozunk a magyar családoknak” – fejezte be mondandóját. Szavaira Rétvári Bence szintén kereszténydemokrata honatya reagált. A KIM államtitkára rámutatott, hazánkban valósul meg az egyik legnagyobb mértékű minimálbér-emelés. Összehasonlításként emlékeztetett, hogy az első Orbán-kormány, de a második is önmagában többel emelte a legalacsonyabb béreket, mint a szocialista kormányok nyolc évében. „Jól látszik, hogy melyik kormány az, amely a szegények érdekét kívánja érvényesíteni.”
Sneider Tamás (Jobbik) demográfiai adatokon volt megdöbbenve, külön kiemelve, hogy Magyarországon 8 millió 3 ezren vallják magukat magyar nemzetiségűnek, ennek oka pedig szerinte az, hogy beérett a szociálliberális elnemzetietlenítő politika. „Pusztuló világban élünk, mások szerint itt épül Európa” – húzta alá. Javasolta, hogy a gyermekes nők kizsákmányolása helyett kötelező legyen felajánlani részmunkaidős állást. Szintén Cséfalvay következett ezután: ő tartózkodna a gyarmatosítás kifejezéstől, amit Sneider használt. A 2012-es adatok szerint – mint mondta – csökkent a népességfogyás mértéke, több mint kétezerrel több gyermek született, mint egy évvel korábban. A kormány adópolitikájának egy preferenciája van, mégpedig a családosok – mutatott rá az államtitkár, számszakilag is bemutatva, hány tízmilliárdot hagyott a gyermekes családok zsebében a kormány az adórendszer átalakításával. Igazat adott az ellenzéki honatyának abban, hogy a részmunkaidős női foglalkoztatást bővíteni kell.
Font Sándoré (Fidesz) volt az utolsó felszólalás napirend előtt, aki rendkívüli izgalmakról beszélt a földkérdésben. Júniusig szerinte le lehet zárni a pályázatok rendszerét úgy, hogy kizárólag a helyben lakó földművesek lehetnek gazdák, az állami földbérlés rendszerét is át lehet úgy alakítani, hogy helyben lakók kezébe kerüljön a magyar föld megművelésének lehetősége. Fel lehet tenni a kérdést Font szerint, hogyan került külföldi nagybirtokosok kezébe 120 állami gazdaság a kilencvenes évek közepén: a szocialista kormány idején privatizálták – adta is meg a választ. Rámutatott, most már a kormány él az állam elővásárlási jogával, ami után majd a helyben lakó gazdák kezébe fogja azt juttatni, véget érhet a tőkés nagybirtokok rendszerének korszaka, és át lehet térni a középbirtokos családi vállalkozások rendszerére.
Válaszul Fazekas Sándor szakminiszter elmondta, voltak olyan birtokok korábban, ahol 80 ezer hektárért 80 ezer forintot kért az állam évente a külföldi birtokostól, ennek a megörökölt kaotikus állapotnak most vége lesz. Szerinte a gazdák hergelése vidéki politikaitőke-képzési célokat szolgál, akármilyen oldalról is jöjjön. Tavaly 62 ezer hektárt vontak be a programban, 42 ezer hektárt ebből már meg is tudtak hirdetni, és már köttettek szerződések is. Mindössze két százalékra lehet tenni azon birtokok nagyságát, amelyek meghaladták a 100 hektárt – mutatott rá a tárcavezér.
A jegybankelnökké kinevezett, ezért mandátumát vesztő Matolcsy György helyére kormánypárti képviselőnek Szemereyné Pataki Klaudia lépett, az ő eskütételével kezdődött a parlament hétfői ülése. A helyes arány: 80 százalék kis- és közepes birtok, 20 százalék nagybirtok, ezért folytatjuk a kormány földhasznonbérleti programját, amit folytatni fogunk – zárta szavait.