Árvíz: a Körös–Hortobágy-Berettyó vidékére figyel az ország

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nyugaton enyhülnek az árvízi gondok, a Körösökön és a Hortobágy-Berettyón viszont egyre nagyobb a baj: csak itt 913-an dolgoznak.

BuL
2013. 04. 05. 14:39

A Rába Árpásnál lassan apad, a vízállás várhatóan hétfőn csökken az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szint alá. Győrnél péntek délelőtt tetőzött a folyó, azóta kissé apad.  A Fertő tó vízszintje öt centiméterrel haladja meg a szabályozási szintet. A fertőszéli zsilipet megnyitották, másodpercenként hat köbméter vizet eresztenek le a tóból.

Tart a védekezés Zala megyében is, megelőzés miatt a Principális-csatornán tovább magasítják homokzsákokból a nyúlgátat. A Fejér megyei Kulcson az előző napi partfalcsúszás miatt ült össze a Dunaújvárosi járás helyi védelmi bizottsága. Az érintett területeken naponta mérik a vízszintet a figyelőkutakban és az ásott kutakban, továbbá a hajóállomás felett napi rendszerességgel vizsgálják a mozgó talaj és az épületek közötti távolságot.

A belvízzel elöntött terület nagysága országosan 192 ezer hektárra emelkedett, ebből 90 ezer hektár vetés–szántó. A legnagyobb területek Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében vannak, csak a Felső-Tisza vidékén egy nap alatt 6 ezer hektárral nőtt a víz alatt álló terület nagysága.

 

 

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője péntek délután arról tájékoztatott: több mint ezer hektárral nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága a Körösök mentén, a földekről folyamatosan szivattyúzzák a vizet a folyókba és a tározókba. Bak Sándor tájékoztatása szerint az igazgatóság 4108 négyzetkilométeres működési területén péntek reggelre 16 575 hektárról 17 745-re nőtt a vízzel borított terület nagysága, ebből 5315 hektár vetés, 4235 hektár pedig szántóföld. Az igazgató elmondta: a folyók magas vízállása következtében a belvizek gravitációs elvezetése nem működik, a földekről folyamatos szivattyúzással emelik át a vizet a folyókba és a tározókba.

Harmadfokú készültségi szint van érvényben négy belvízvédelmi szakaszon – Réhelyen, Gyomán, Mezőberényben és Dögös-Kákafokon –, míg hat szakaszon másodfokú a készültség. Az igazgatóság tíz belvízvédelmi szakaszán 27 szivattyútelep üzemel: huszonkét telep folyamatosan, négy csak nappal, egy pedig automata üzemmódban. A védekezésben 265 ember vesz részt, közülük 79-en az igazgatóság dolgozói.

Békés megyében 11 önkormányzat rendelt el belvízvédelmi készültséget. Három településen másodfokú a készültség: Kötegyánon, Körösladányon és Szeghalmon. Elsőfokú belvízvédelmi készültség van érvényben Békéscsabán, Biharugrán, Gyomaendrődön, Kétegyházán, Köröstarcsán, Sarkadon, Sarkadkeresztúron és Zsadányon.

A tizenkét vízügyi igazgatóság 90 belvízvédelmi szakaszából 77-en van érvényben készültség: 14 szakaszon első, 51 szakaszon másod-, 12 szakaszon harmadfokú. Részletek térképünkön és a Vízügy.hu oldalon.

Hat embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát Siklóson pénteken, mert megrogyott egy löszfal az egyik utcában – közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője. Sárkány Sándor közleményében azt írta: a löszfal a Váralja utcában húsz méter hosszan rogyott meg, és két lakóházat veszélyeztetett. Az érintett lakókat rokonoknál helyezték el. Hozzátette: a katasztrófavédelem értesítette a víz-, a gáz- és az áramszolgáltatót, az önkormányzat pedig megbízott egy földmunkákkal foglalkozó helyi vállalkozót, hogy munkagéppel alakítson ki a helyszínen olyan rézsűt, amely megakadályozza a löszfal további csúszását.

A Mecsekerdő Zrt. közölte, hogy a szélsőséges időjárási viszonyok miatt elrendelte az erdőjárás tilalmát a sellyei erdészetében. „Az erdőterületeken tapasztalható jelentős mennyiségű ár- és belvíz következtében a fák gyökerei nem tudnak biztonságosan kapaszkodni, így erősebb szél esetén könnyen kidőlhetnek, és mind az emberi életben, mind a vagyontárgyakban kárt okozhatnak” – írták.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.