Flashmobbal hívták fel a figyelmet a magzati élet védelmére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Zenés-táncos flashmobbal hívták fel csütörtök délután a figyelmet a magzati élet védelmében indított, Egy közülünk elnevezésű európai polgári kezdeményezésre.

tá
2013. 04. 04. 17:34

Magyarországon jelenleg csak a magzati élet védelméért tartanak aláírásgyűjtést európai polgári kezdeményezés keretében. A tavaly május közepén elindított európai kezdeményezéshez Magyarországon október 15-én csatlakoztak. Carlo Casini, az Európai Parlament néppárti olasz képviselője az ezt beharangozó szeptember 27-ei szegedi sajtótájékoztatóján azt mondta, a húsz tagország életvédő szervezetei által elindított kezdeményezésnek az a célja, hogy a fogantatástól kezdve minden embert illessen meg az élethez, a méltósághoz való jog. A lisszaboni szerződéssel létrehozott európai polgári kezdeményezés intézménye, amely tavaly április elsején lépett hatályba, lehetővé teszi, hogy egymillió – és a tagállamok legalább egynegyedéből származó – polgár közvetlenül felkérje az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotásra vonatkozó javaslatokat a hatáskörébe tartozó területeken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.