Szennyvíz árasztotta el a Balatont

A Bakonykarszt Zrt. mérései szerint felhígult szennyvíz került a Balatonba, amikor a Veszprém megyei Balatonszőlősön és Pécselyen túlfolyt a csatorna.

GB
2013. 04. 17. 22:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zaj Andrea, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a március 31-én lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt a balatonszőlősi és pécselyi szennyvízcsatornából csapadékvízzel kevert szennyvíz ömlött ki. A felügyelőséget a Balaton-felvidéki Nemzeti Park erről április 4-én tájékoztatta, amikorra már a probléma megoldódott.

A felügyelőség a szolgáltatótól, a Bakonykarszt Zrt.-től kért tájékoztatására azt a választ kapta, hogy mindkét helyszínen vízmintát vettek a kiömlő szennyvízből, majd a kiöntés megszűnése után a területet fertőtlenítették. A két településen azóta a szennyvízcsatorna-rendszer zavartalanul működik – írta az igazgató.

A Bakonykarszt Zrt. saját, akkreditált laboratóriumában elvégzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a csatornából az élő vizekbe kerülő szennyvíz jelentősen felhígult – mondta az MTI érdeklődésére Kugler Gyula vezérigazgatója. Példaként említette, hogy a kémiai oxigénigény, amely a szennyvízben literenként 1000 milligramm, az április 2-án vett vízmintában csupán 130 volt, az ammónium-nitrogén a szennyvízben szereplő 140 liter/milligrammal szemben a mintában 8,4 volt, míg a szennyvízben lévő 14-15 milligramm foszforral szemben a mintában 2,2 liter/milligrammot találtak.

Mórocz László, Balatonszőlős független polgármestere az MTI-nek azt mondta: a szennyvízcsatorna-rendszert 2003-ban adták át a környező településeken, és nemcsak Balatonszőlősön, hanem Pécselyen is problémák vannak vele. A település vezetője szerint a talajvíz a csatorna kivitelezési hibái miatt kerül be a rendszerbe.

A polgármester hozzátette, ha több csapadék esik, a rendszerbe háromszor annyi víz kerül, mint amennyi a lakosságtól jön, és a szennyvíz túlfolyik. Fischer József, a nemzeti park természetvédelmi őrszolgálatának vezetője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a balatonszőlősi polgármester bejelentéséről a természetvédelmi őrök a helyszínen meggyőződtek, s bejelentést tettek a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél, azt kérve, hogy indítsanak eljárást és vegyenek vízmintát is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.