A TEK főigazgatója módosítaná a fegyverhasználati szabályokat

Vitát kezdeményezett a TEK főigazgatója a rendőri szervek és az illetékes minisztériumok között a fegyverhasználati szabályokra vonatkozóan.

KG
2013. 08. 24. 7:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap szombati számában megjelent interjúban Hajdu János úgy fogalmazott: a magyar jogrendszer a fegyverhasználat terén eléggé leköti a rendőr kezét, ami a szimpla hétköznapokon helyénvaló, de például egy túszejtésnél már nem feltétlenül. Mint mondta, szeretné, ha a jelenleg érvényes szabályok bizonyos pontjait a közeljövőben módosítanák.

A TEK főigazgatója a szervezetet érő ellenzéki bírálatokra utalva megjegyezte: aki ma azzal akar kampányolni és szavazatokat szerezni, hogy a haza biztonságáért szolgálatban álló embereket, azok tevékenységét folyamatosan sarazza, savazza, s 2013-ban csak a határokig néz, az rémesen rosszul látja ezt a területet. Szavai szerint a terrorelhárítás nem holmi látványos tevékenység, rengeteg a fedett akció, a külföldi partnerek pedig díjazzák a magyar szerv segítségét. „Épp ezért, ha valaki meg akarna szüntetni bennünket, annak nem velem kell megküzdenie, hanem mondjuk az izraeli, amerikai vagy német titkosszolgálatokkal” – fejtette ki Hajdu János.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.