Ausztriában tevékenykedtek a magyar betörőbandák

A Kapuvár és Csorna, Iván, illetve Zalaegerszeg térségéhez kötődő három csoport összesen 250 betöréses lopást követett el tavaly március és december között.

BL
2013. 08. 27. 13:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kapuvár és Csorna, Iván, illetve Zalaegerszeg térségéhez kötődő három csoport összesen 250 betöréses lopást követett el tavaly március és december között Ausztria keleti részén, az osztrák–magyar határ térségében – mondta el Mikl-Leitner. Tíz embert vettek őrizetbe, és további tizenhármat „kutattak fel” idén júliusban.

A betörések célpontjai családi házak és azok mezőgazdasági épületei, ipari és kereskedelmi rendeltetésű épületek, valamint egyesületi klubhelyiségek voltak. A nyomozás szerint összesen mintegy 652 ezer euró (194,34 millió forint) értékben tulajdonítottak el kerékpárokat, fűnyírókat, motoros fűrészeket és más, könnyen szállítható elektronikus gépeket és szerszámokat.

A schengeni határok megszűnésével a bűnözők azt gondolhatták, hogy a bűncselekmények előtt is szabad az út. Erre ellenpélda a mostani akció, ami azt mutatja: a határon átnyúló bűnüldözés képes arra, hogy az ilyen bűncselekményeket minél gyorsabban felderítse – mondta Pintér Sándor. Ez a sikeres akció „üzenet nemcsak azoknak, akik már őrizetben vannak, akik rendőrségi eljárás alatt állnak, hanem azoknak is, akik a későbbiekben gondolkodnak ilyen jellegű bűncselekmények elkövetésében” – tette hozzá.

A rendőrség a gyanúsítottaknak mindenekelőtt burgenlandi, továbbá alsó-ausztriai és stájerországi betöréseket is a terhére ró. „Az elkövetők éjszaka, a mezőkön és a kerteken keresztül közelítették meg a kiszemelt épületeket, és így is távoztak” – mondta el az osztrák miniszter. A zsákmányt bolhapiacokon vagy orgazdáknak adták el.

Mikl-Leitner szintén méltatta az osztrák és a magyar rendőrség közötti együttműködést, „kiválónak és zökkenőmentesnek” nevezve azt. Mint elmondta, a legutóbbi akcióban az osztrák hatóság a burgenlandi tartományi rendőrség vezetése alatt, bécsi szakértők bevonásával külön munkacsoportot alakított a betörések felderítésére. Az érintett körzetekből minden nyomot összegyűjtöttek és elemeztek. A nyomok alapján a magyar rendőrökkel folytatott több hónapos, szoros együttműködést követően sikerült a gyanúsítottakat elfogni.

Pintér Sándor kitért arra, hogy a két rendőrség közötti együttműködés alapját erősíti az osztrák–magyar közös alapítású Közép-európai Rendőrakadémia és a közép-európai országok belügyi egyeztető fóruma, a Salzburgi Együttműködés is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.