Elindult a Tranzit: Hende egy nagyon különös történettel állt elő

Elindult a Tranzit – Fesztivál a határon, Hende Csaba egy nagyon különös történetet mesélt el az összegyűlteknek.

Kovács András
2013. 08. 21. 20:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A honvédelmi tárca első embere a több száz fős tömeg előtt arról is beszélt, hogy az ifjúkorában már a vonaton elkezdték igazoltatni azokat, akik a nyugati határszél felé mentek. Ehhez képest ma a kőszegiek már a legnagyobb természetességgel kelhetnek át az osztrák határon – tette hozzá. A miniszter felidézte, hogy egy 80-as évekbeli vasárnapi ebédnél egy részeg orosz tiszt állított be hozzájuk, és azonnal megette a család ebédjét, amit szótlanul el kellett tűrni. Hende emlékeztette az összegyűlteket a rendszerváltás éveire, amikor véget ért a diktatúra, és nem kellett már elviselni a korábbi megaláztatásokat.

„A jobboldalnak van egy terve, ami miatt hatalomra akar kerülni, míg a baloldal csak hatalomra akar kerülni” – mondta. Hende szerint a következő napokban szólni kell arról, hogy az előttünk álló tervekben milyen elemek legyenek, amelyek később be is épülhetnek a 2014-es választási programba, amikor újra az emberek bizalmát fogják kérni. A miniszter úgy látja, a fő kérdés, hogy a mostani generáció a felkészülés melyik szakaszában jár, mivel „minket a történelmi szél sodort bele a politikába.”

A honvédelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy a mostani generáció pechesebb abból a szempontból, hogy nincs akkora tér előttük, mint amit számukra 1989 nyitott, de szerencsésebbek is, mert hosszabb idő van a felkészülésre a közéleti pályára lépés előtt. „Az idősebb generációnak segítséget kell nyújtania a felkészülési folyamatban.” A dac, a bátorság, és a kiállás az értékek és a szabadság mellett jellemezte Orbán Viktort 1989-ben és Jurisics Miklóst 1532-ben is – húzta alá. Végezetül azt mondta, hogy ez a két példa lebegjen az összegyűlt fiatalok szeme előtt.

Huber László, Kőszeg első embere köszöntőjében hangsúlyozta, örömteli, hogy a Fesztivál a határont követően ebben a városban kerül sor a Tranzitra is. A polgármester az összegyűlt fiataloknak szíves figyelmébe ajánlotta a város nevezetességeit. Huber külön kiemelte, hogy a Jurisics-vár folyamatosan megújul.

A Tranzit – Fesztivál a határon részletes programja itt olvasható.

A fesztivál legfontosabb pillanatait az MNO, a Hír TV és a Lánchíd Rádió élőben közvetíti az olvasóknak, nézőknek és hallgatóknak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.