Feljelentést tettek a devizahitelek miatt a civilek

Feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen két civil szervezet, mert szerintük a devizaadósok csalás áldozatai lettek.

Magyar Nemzet
2013. 08. 23. 3:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ifj. Lomniczi Zoltán jogász, a beadvány egyik készítője elmondta: azért döntöttek a büntetőeljárás mellett, mert ez azon kívül, hogy erkölcsi elégtételt nyújthat az adósoknak, végső megoldást jelenthet a devizahitelekről szóló vitában. Bár a beadvány nem nevez meg konkrét gyanúsítottakat, abban az szerepel, hogy a jelek szerint több szervezet, illetve személy is összefüggésbe hozható a devizahitelezés káros hatásaival. A feljelentők általánosságban utalnak a devizahitelezés elburjánzása idején hivatalban lévő pénzügyi és politikai vezetőkre.

Ilyen lehet például a 2010 előtti politikai vezetők egy része, a Magyar Nemzeti Bank korábbi vezetése, valamint a pénzintézetek vezetése is.

Varga István közgazdász arról beszélt, hogy a pénzintézetek gyakorlatilag devizában spekuláltak, miközben ennek kockázatait teljes egészében az ügyfeleikkel fedeztették le. Csizmadia László CÖF-alapító és CÖKA-elnök szerint abban az esetben, ha kiderül, hogy a devizahiteleket kínáló intézmények nem megfelelően jártak el, kártalanítani kell az ügyfeleket. Az elnök emellett arról is beszélt, hogy a két szervezet, amelyek az őszre várható új adósmentő csomagról szóló tárgyalásokon is részt vesznek, a kormány képviselőivel már találkoztak, jövő héten pedig Patai Mihállyal, a Magyar Bankszövetség elnökével egyeztetnek.

A civilek három javaslattal álltak elő. Elengedhetetlennek tartják a devizahitelek forintosítását, és a bíróság állásfoglalását abban a kérdésben, hogy semmisek-e a szerződések, vagy sem. Továbbá arra kérik a jegybankot, indítson közérdekű pert az adósok érdekében.

A kormány még egyeztet a Magyar Bankszövetséggel az új devizahiteles-mentőcsomagról, a tárgyalások lezárásáig nem közölnek információt a részletekről, így arról sem, mekkora lehet a csomag költségvetési hatása – válaszolta Banai Péter Benő, a költségvetésért felelős helyettes államtitkár újságírói kérdésre csütörtökön.

 

Kötelező lesz minden devizaadós számára a most készülő mentőcsomag, ám ha valaki külön nyilatkozik arról, hogy ki akar maradni belőle, erre lesz lehetősége – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Csécsi László

A teljes cikket a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.