Ferences vértanúk boldoggá avatása – „Életüket adták, hogy nekünk életünk legyen”

Augusztus 31-én ünnepi vesperás – esti imaóra – keretében zárják le a hét ferences vértanú boldoggá avatásának egyházmegyei szakaszát a fővárosi pasaréti ferences templomban.

WA
2013. 08. 13. 6:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szertartást Paskai László bíboros vezeti – közölte a Ferences Sajtóközpont. Közleményükben úgy fogalmaztak: a hét ferences vértanú – Hajnal Zénó, Károlyi Bernát, Kiss Szaléz, Kovács Kristóf, Körösztös Krizosztom, Lukács Pelbárt és Kriszten Rafael – 1944 és 1954 között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Hárman szovjet és jugoszláv csapatok, négyen pedig a kiépülő kommunista rendszer áldozatai lettek.

Utaltak arra, hogy a hét ferences szerzetes mártírhalálának ideje arra a tíz évre esik, „amikor a Magyarországot lerohanó, majd rabigába hajtó reguláris és partizáncsapatok, valamint a támogatásukkal kiépült rendszer számára az élet nem volt érték”.

Felidézték, hogy Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az egyházmegyei eljárás 2011. november 27-ei elindításakor azt mondta: a mártír ferencesek „Krisztusért adták életüket, mentették az üldözötteket, kiálltak az egyházért, a kisemmizettekért. Emlékük és tiszteletük elevenen él rendtársaik és a hívek körében. Életüket adták, hogy nekünk életünk legyen.”

A Ferences Sajtóközpont közölte: az elmúlt két évben 90 tanút hallgatott ki az egyházi bíróság, és 600 oldal lett a történészbizottság tanulmánya. Ezeket, valamint a különféle forrásokat olaszra fordították. Szeptembertől a vatikáni Szenttéavatási Kongregáción – ahová csaknem 3000 oldal dokumentáció került – folytatódik az eljárás.

Kálmán Peregrin, az eljárás viceposztulátora – helyi ügyvivője – a közlemény szerint úgy nyilatkozott: „ferences testvéreink utat tapostak számunkra a 20. század viharaiban. Nyomdokaikban eljuthatunk Krisztushoz. Olyan út ez, amelyhez mérhetjük magunkat, életünk törekvéseit”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.