Magyar közgazdászhallgató a világ legjobbjai között

Második helyen végzett a magyar közgazdászhallgató a világbajnokságon.

WA
2013. 08. 23. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly megnyerte, idén második helyezést ért el csapatával a közgazdász-világbajnokságon Oletics Zoltán. A 24 éves csóri fiatalember a székesfehérvári közgazdasági szakközépiskolában korán felismerte, hogy a pénzügyi világ érdekli. Ezután a Pécsi Tudományegyetemen tanult tovább, de közben már munkát is vállalt, hogy részben ő finanszírozhassa a tanulmányait. Miközben a doktori iskolát végzi, az egyik nagy pénzintézet prémium kategóriás szolgáltatásainak pénzügyi tanácsadója.

Oletics tavaly jelentkezett egy nemzetközi közgazdászversenyre, ahol az ötezer jelentkezőt csapatokba sorsolták. Csapata azt a feladatot kapta, hogy a Disney számára oktatási online honlapot és mobilapplikációt készítsen. Olyan jól oldották meg a feladatot, hogy a tíz legjobb csapat közé kerülhettek, így részt vehettek a Miamiban rendezett világversenyen, amit meg is nyertek. A fiatal közgazdász az idei versenyen második helyezést ért el csapatával. Oleticsnek felajánlották, hogy felvételi nélkül felveszik egy amerikai egyetemre, de nem fogadta el a lehetőséget, mert itthon akar élni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.